Kezdőlap Események Bemutatkozott a Ballószögi Helyi Értéktár

Bemutatkozott a Ballószögi Helyi Értéktár

2018. március 24-én, reggel 10 órától, Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének szervezésében immár harmadik alkalommal került megrendezésre a ballószögi Faluházban a Húsvét váró és a Helyi Értéktár bemutatkozása. 

 

 

Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a Ballószögi Helyi Értéktár tagjainak sora 17 fővel bővült, valamint azt is megtudhattuk, hogy a kiállítást állandósítani, valamint folyamatosan bővíteni is szeretnék.

 

 

 

 

Az eseményt 10 órakor a Ballószögi Kincsecskék Selyemrét csoportja nyitotta meg Kalocsai játékok és táncok című előadásával a Hegedűs Együttes zenés kíséretében. A Ballószögi Kincsecskéket Trencsényi-Csiha Tímea 7 fővel alapította 2010-ben, jelenleg pedig közel 70 gyermek táncol 3 korcsoportban.
Ezt követően egész délután a népművészettel és hagyományokkal kapcsolatos előadások várták az érdeklődőket.

Az élő kalocsai népművészetről hallhattunk Romsics Imre etnográfustól, a kalocsai Viski Károly múzeum igazgatójától, továbbá Sági Norberta néprajzkutató mesélt a tojásfestésről, valamint a kecskeméti vert csipkével is megismerkedhettünk Bedő Istvánné Manó Éva vert csipkekészítő jóvoltából, Csordás Katalin viseletkészítővel a hagyományos alföldi viseletekről tanulhattunk, végül Schneider Péterné tartott előadást a hartai festett bútorokról.

A gyerekeknek is számos programmal kedveskedtek a szervezők. 16 órától a Lóca Együttes Húsvéti Gyerekműsora szórakoztatta a kicsiket, ezt követően pedig Tojáskereső versenyre is sor került a Főtéri Parkban. Romsics Lászlóné homokmégyi népművész mester vezetésével tojáspingálásra is volt lehetőség.

Ezen az eseménydús délutánon a látogatók egész nap kézműves foglalkozáson, mézeskalács készítésen vehettek részt, valamint a kézműves vásáron a helyi termékekkel is megismerkedhettek.

 

 

 A galérián Hungarikum és a nemzeti értékek, Ballószögi Helyi Értéktár kiállítás volt megtekinthető.

 

 

 

Ballószög továbbra is színes programokkal várja az érdeklődőket, hiszen április 6-án egy Táncház keretében Tintér Gabriella fog muzsikálni, a táncot pedig Terencsényi-Csiha Tímea és Molnár Dominik fogja megtanítani, április 14-én pedig a Bács-Kiskun megyei nemzeti értékek és hungarikumok bemutatkozására fog sor kerülni.