Kezdőlap Események Sikeresen zárult a IV. Kakasfőző Verseny Ballószögön

Sikeresen zárult a IV. Kakasfőző Verseny Ballószögön

MEGOSZTÁS

 

A 2015 óta hagyományosan minden év májusában esedékes ballószögi Kakasfőző Verseny a tavasz érkeztével a főzni szeretők és a természetbe, szabadba vágyók örömére rendszerint biztosítja a családdal, baráti társasággal való kikapcsolódást a közös főzés élményével, amely mindig megalapozza a vidám, nevetéssel teli hangulatot. A 2018. május 5-én, a ballószögi Sportcentrumban megrendezett szombati Kakasfőző verseny ezúttal is igencsak emlékezetesre sikerült, rengeteg élménnyel gazdagodhattak a résztvevők, kicsik és nagyok egyaránt, akiknek a főzés mellett számos színes programmal készültek a szervezők.  A főzőverseny győztese rendkívül nehezen született meg, hiszen a 42 induló csapat megannyi ízletes pörköltjei a zsűri összes tagját elbűvölték, a séf úr szíve szerint minden versenyző díjat érdemelt volna a finom főztjéért.

 

A 10:00 órakor kezdődő megnyitón Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere köszöntötte a vendégeket és a főzőversenyen résztvevő csapatokat, majd ismertette a nap programjait, amelyek mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztálynak kellemes időtöltést kínáltak. Az eseményen igen sokféle szórakozási, kikapcsolódási lehetőség közül lehetett választani. A gyerekek egész nap korlátlanul használhatták a légvárakat, de volt arcfestés, lovaglás és lovas kocsikázás is, illetve népi fajátékokkal is játszhattak. A felnőttek ingyenesen próbálhatták ki a sportlőtéren a céllövészetet, valamint a rendezvényen véradásra is volt lehetőség.

12:30-tól duatlon versenyre került sor lövés és futás versenyszámokban, illetve a gyerekeknek góllövő versenyt tartottak a focipályán, melynek első két helyezettje kísérhette pályára a 13:00 órakor kezdődő barátságos mérkőzés előtt Ballószög focicsapatát és az eseményre meghívást kapott Fradi Öregfiúkat. A meccs igen izgalmasan telt, a győztes végül a ballószögi focicsapat lett.

A főzőversenyen résztvevők között a séf úr a zsűri többi tagjával több alkalommal is látogatást tett, hogy szemrevételezze, időközönként megkóstolja a csapatok kakaspörköltjét, illetve minden versenyző egy-egy ajándék fakanalat is kapott a főzéshez tőle, melyet mindenki nagy szeretettel fogadott. Az indulók bográcsa körül családtagok és baráti társaságok foglaltak helyet, akik igen jó hangulatban tettek eleget a verseny követelményeinek.

15:00 órakor az önkormányzati májusfára kerültek fel a szalagok, utána pedig a Ballószögi Kincsecskék invitálták a társaságot egy közös táncra a fa körül. Ezt követően a ballószögi Kossuth Lajos Általános Iskola aerobik és tornász csapatának bemutatóját láthattuk, melyeknek fiatal tehetségeire méltán lehetnek büszkék a szülők, hiszen a tornász csapat harmadik helyen végzett a diák olimpián. Ezután került sor a kakasfőző verseny első három helyezettjének és különdíjasainak jutalmazására. A napot a Vasárnapi Fiúk élő koncertje és utcabál zárta, ahol Nyúl Jenci biztosította a pörgős zenét az egészen éjfélig tartó mulatozáshoz.

Az esemény valódi célja, hogy a ballószögi lakosság kimozduljon otthonából és a közösséget összekovácsolja. Kiemelten fontos, hogy tiszteljük saját értékeinket, szokásainkat, és azt méltóképpen továbbítsuk gyermekeinknek, unokáinknak a helyi és nemzeti identitás tudatunk fenntarthatóságának érdekében.

A folyamatosan növekvő létszámú és dinamikusan fejlődő Ballószög idén is számos esemény színtere lesz. Augusztus 26-án esedékes a futóverseny, szeptember harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre a két napos szüreti rendezvény, a hónap végén az Ifjúság Napi programok biztosítják a kikapcsolódási lehetőséget a falu lakóinak, valamint november utolsó hétvégéjén a hagyományőrző kolbásztöltő versenyen vehetnek részt az érdeklődők.

MEGOSZTÁS