Kezdőlap Diákélet „Szupernagyik” a könyvtárban

„Szupernagyik” a könyvtárban

MEGOSZTÁS

A Katona József Könyvtár kitűnő hely szórakozásra, információgyűjtésre, kikapcsolódásra, illetve tájékozódásra, és mindezek megvalósulásához folyamatos rendezvények társulnak. Így indult el nemrégiben a Cédrusnet program is, amelyben önként vállalkozó „szupernagyik” teszik szebbé a kisgyermekek életét.

„Ez egy új hivatás, egy második karrier” – hangzott el az eseményen. A nagyszülők szerepe ugyanis elengedhetetlen a kicsik, és a nagyok életében egyaránt. Tulajdonképpen a program lényege az, hogy a gyermekek (akiknek nagyszüleik már idősek, netán messze laknak, vagy más problémájuk van), részesüljenek ugyanabban a nagyszülői szeretetben, mint mások. Ezért az 55 évet meghaladó felnőttek („szeniorok”) vállalhatják a pótnagymama szerepét, és úgynevezett „szupernagyik” lesznek belőlük.

Mesék, titkok, ölelések, kirándulás, móka, palacsinta, nyaralás, és még sorolhatnánk, hogy mire vágynak igazán a kisgyermekek szeretett nagyszüleiktől. Kedd délután ennek jegyében egy jó kis akadálypályán – melyeket idősebb korú hölgyek felügyeltek – mentek végig a fiatalok. A Cédrusnet program keretében – ahol rengeteget játszott, nevetett és önfeledten szórakozott a két korosztály – a gyermekek, és felnőttek egyaránt sokat tanulhattak egymástól. A kitűnő program szervezői pedig bíznak benne, hogy hasonlóan sikeres lesz a folytatás is.

MEGOSZTÁS