Kezdőlap Események DIÁKÖNKORMÁNYZATI ÉS PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP KECSKEMÉTEN – CÉLJAINK IRÁNYTŰJE

DIÁKÖNKORMÁNYZATI ÉS PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP KECSKEMÉTEN – CÉLJAINK IRÁNYTŰJE

„Mégis, kinek a felelőssége?”

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója két megyeszékhelyi iskolában is előadást tartott.

Felkérés alapján Bozóné Soós Marianna címzetes rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ifjúságvédelmi, kábítószer-prevenciós kiemelt főelőadója – az ELLEN-SZER program oktatója – 2019. október 24-én a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola Diákönkormányzati napján a 11. évfolyamos diákok számára tartott előadást. „Mégis, kinek a felelőssége?” című programjával az igazságszolgáltatás rendszerének szemléletes bemutatása mellett a normakövető magatartás fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét.

Másnap, október 25-én az alezredes asszony és Bozó Nataniel Noel 11. évfolyamos diák, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiképzett kortárs segítő a megyeszékhelyen működő Katona József Gimnáziumban pályaorientációs napon vettek részt. Az érdeklődő tanulóknak  „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart” címmel interaktív, az élménypedagógia eszköztárát felhasználó foglalkozásokon ismertették és szemléltették a korosztály számára aktuális – a prevenció célját is szolgáló – ismereteket.

A felfokozott inger- és információgazdag világban a társas viszonyok alakulása, az egyéni felelősség, a megküzdési képesség, az egyéni és csoportcélok megvitatása került előtérbe. A szakelőadó azt erősítette meg, amit a tanároktól, szülőktől már hallhattak a diákok: eltérő képességeik ellenére is mindenkinek helye van a nagybetűs életben, fontos a tervszerű, olykor újragondolt célok kitűzése.

  • Gondjaid vannak az iskolában, nehézségek a tanulásban?
  • Problémáid vannak a suliban?
  • Nem érzed jól magad a suliban?
  • Nem szeretsz tanulni?
  • Nehézségeid vannak a tanulásban?
  • Problémáid vannak az osztálytársaiddal?
  • Sokat hiányzol az óráról?

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ)

Hívd a 116-123 telefonszámot, ha úgy érzed, nincs remény, ha más úgysem értene meg!

Talán mégis lesz egy ember, akivel több problémáról tudnál beszélni.

Telefonon: éjjel-nappal ingyenesen hívható a 116-123-as vezetékes és mobil telefonszámról egyaránt.

E-mailben: az sos@sos116-123.hu e-mailre levelet is írhatsz.

Skype-on: hétfőtől-péntekig 17 óra és 01 óra között hívhatod a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) munkatársait!