Kezdőlap Tevékenységeink Beteljesült régi álom

Beteljesült régi álom

Dédelgetett álma, vágya valósult meg tavaly a Csengődön élőknek – főleg a legfiatalabb korosztálynak – mikor átadásra került a vasútállomás melletti játszótér. Még 2008 végén pályáztunk játszótér felújításra, tavaly augusztusban pedig nyertünk 9,8 millió forintot, így mintegy 12 millió forint értékű beruházás során készült el a vasútállomás mellet lévő közparkban felállított, igényesen kivitelezett játszótér. Köztéri bútorokkal szintén berendeztük a parkot, valamint kerítéssel is körbevettük, s amit csak kevesen gondoltak előtte, tavaly már itt tartottuk a falunapot. A játszótér megfelel az EU-s szabványnak, s a továbbiakban tervezünk más helyszínekre is kihelyezni hasonló kivitelű játszóeszközöket. Az elkészült eszközöket továbbra is igyekszünk az uniós szabályoknak megfeleltetni, bevizsgáltatjuk azokat és a minősítési tanúsítványt ugyancsak megszerezzük hozzá, habár némi túlzással drágább a papír, mint maga az elkészített játék. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szép, esztétikus játszóteret adhattunk át a gyermekek részére, s külön öröm, hogy közmunkásaink rejtett talentumai is felszínre kerülhettek, hiszen az ő munkájukat dicsérik az átadott köztéri bútorok.

Sikeres pályázatok
Egy nyertes pályázat keretében novemberben vettük át a tanyagondnoki kisbuszt, amelynek köszönhetően ezentúl jelentősen javul a külterületen élők ellátása. Ez azért is lényeges, mert a lakosaink közel ötöde távol a központtól lakik, a velük való törődés is rendkívül fontos feladata az önkormányzatnak.
Egy kistérségi közös beruházás keretében több településsel összefogva térfigyelő kamera- rendszert hoztunk létre, mellyel még inkább javult a település közbiztonsága. Ezt a biztonságot erősíti tovább az idén átadott rendőrségi körzeti iroda kialakítása is. Fülöpszállással és Soltszentimrével összefogva közösen pályáztunk és az eredményes elbírálás után együtt foglalkoztatunk „közfoglalkozás szervező munkakörben” egy diplomás fiatalt, akinek a tevékenysége nagyban hozzájárul, hogy közmunkásaink ilyen kiváló munkát végeznek a településen. Ha valaki végig megy a községben, s bármerre tekint, rendezett területeket lát, s ez a közmunkásoknak tudható be. Tavaly áprilistól működik az „Út a munkához” program, melynek során 60-nál több embert foglalkoztattunk már.

Az idei esztendő
tervei

Úgy gondolom, hogy továbbra sem csíp galléron az unalom bennünket, mert rengeteg ötlet van még a tarsolyunkban. Idei elképzeléseink közül az egyik legfontosabbnak – természetesen az iskolai beruházás után – a művelődési ház felújítása ígérkezik, ahol várjuk az IKSZT-s pályázat eredményét. A következő időszak első komolyabb beruházása lesz ez a projekt, idén a közbeszerzésig juthatunk el, jövőre kezdődhetne az építkezés.
A másik közterületünkre – a Dózsa út végén lévő emlékparkba – elkezdtük kitenni a bútorokat, és ott ugyancsak szeretnénk egy új játszóteret kialakítani.
Kistérségi beruházás keretében, fontos gesztust gyakorolva a külterületen élők felé, 9 külterületi autóbuszváró építését szorgalmazzuk. Szintén tervezzük a járdáink felújítását, de takarékossági okokból más technológiát alkalmaznánk. A rossz cementlapokat felszedjük, kicseréljük, új ágyazatba helyezzük viszsza, így jelentősen megújulhat a gyalogosok útja. További tervünk, hogy ősszel pályázunk a temető teljes felújítására, így a belső út, a ravatalozó és a kerítés is megújulna. A következő periódus talán legfontosabb feladata az ivóvíz-javítással kapcsolatos teendők ellátása lesz, de ez már egy másik történet.

Európa szintű település
Csengőd dinamikus fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során, s hasonlóan a legtöbb kistelepüléshez, pályázatok útján igyekeznek előteremteni a fejlesztésekhez szükséges pénzforrást. Városi szintű infrastruktúrával rendelkezik a falu, ahol többek között felújították a községházát, a könyvtárat, az orvosi rendelőt, és az óvodát is. Beindították az „Út a munkához” programot, melynek egyik lényeges eredményeként színvonalasan elkészített köztéri bútorok kerültek az utcákra, közterekre. Jelentős fejlesztésnek mondható a korábban tűzoltószertárként funkcionáló épület bővítése, átalakítása Kistérségi Képző Központtá, ahol a teljes körű felújítás lehetővé teszi egyéb rendezvények, tanfolyamok gördülékeny lebonyolítását is.
Az idén jubiláló, 25 éves fennállását ünneplő, az országban elsőként induló kistelepülési családsegítő központ, a Família Szociális Alapszolgáltatási Központ felújítására is sor került. Az intézmény tevékenységi köre is folyamatosan bővült, így mára hat alapszolgáltatást vehetnek igénybe az oda látogatók: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek klubja nappali ellátással, családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat és tanyagondnoki szolgálat szerepel a kínálatban. A könyvtár átépítése, bútorokkal felszerelése, egy vendégház kialakítása, a gyógyszertár belső felújítása is mind-mind a település sokszínű fejlődését bizonyítja.
A fejlesztésekben fontos szerepet játszott a köztiszteletnek örvendő polgármester, Baltás István, aki immár 16 éve vezeti a községet.
Tudatos településépítést folytatunk, illeszkednek egymáshoz a programjaink. Az elgondolásunknak van eleje és vége, látni lehet, hogy honnan hová tartunk. Ki kell találni az emberek gondolatait, az igényüket fel kell támasztani, mert az emberközeliséget fontosnak tartjuk. Illusztrációként a könyvtárunkat említeném: könyvtár nélkül talán sokan meglettek volna, de így, hogy létrejött az intézmény, sokat gazdagodott általa a falu. Nagyobb vonzerőt jelent az igényesen kialakított környezetben számítógépes ellátottsággal használni a helyiséget, így ennek a fejlesztésnek köszönhetően egyfajta minőségi változás is bekövetkezett sokak életében. Európai szintű településünk van, a következő házi feladat, elérni, hogy európai módon is tudjanak élni itt az emberek.

A „holnapután” tervei
Egy településvezető képzelete szárnyalásának kimeríthetetlen a forrása, s továbbra is vallom, hogy a mát csinálni kell, a holnapot előkészíteni, a holnaputánban pedig gondolkodni. Ezért tavaly egy vendégházat alakítottunk ki, hogy kezdődjön el egyfajta gondolatváltás az emberek életében. A természeti értékek, amelyek megvannak a környéken – Kolon-tó, Dankó villa, Csonka torony – lehetnek akár turisztikai vonzerők is, amiért ellátogatnak ide a vendégek. Két éve pedig elkezdtük a Szent Imre legendát kicsit feléleszteni, mert annak idején ezen a vidéken vadászott a herceg, így a baleset helyszíne is erre a térségre esett, s itt szállították el a baleset után. Nem messze található a szakrális épület, egy templomrom, amelynek – talán nem véletlen – nem a szokásos, hanem más a tájolása. Szeptember 9-én halt meg Imre herceg, s e napon a toronyablakon és a szentélyablakon átszűrődő fény délután négykor az oltárkőre esik. Erre már lehetne építeni, megfelelő környezet kialakításával komoly turisztikai vonzerőt jelenthetne e legenda, belátható időn belül pedig jöhetnének ide a vendégek.
Nagy szükség lenne munkahelyekre, s a képviselő testület ennek érdekében módosította a rendezési tervet, s ipari területté nyilvánított egy 4 hektáros területet. Egy üzem létesítésének körvonalazódnak a tervei, amely akár 70 főt is foglalkoztatna, így megoldaná a munkahely probléma jelentős részét. Az önkormányzat részéről mindent megteszünk, hogy létrejöjjön ez az üzem.
További fontosabb tervek:
– Szeméttelepek rekultivációja
– Ivóvízjavító program, vízkiemelő-rendszer építése
– Kulléri iskola megvásárlása, Közösségi Tér kialakítása
– Szent Imre zarándokút – Fűzfás út javítása, szálláshelyek létrehozása
– Belterületi utak felújítása: Vörösmarty, Bocskai