Kezdőlap Régió Bildné Éva- Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Bildné Éva- Kecskeméti Baptista Gyülekezet

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr”

Amikor megkértek, írnék-e valamit magamról, az életemről, elgondolkoztam, mi illene a programfüzetbe, ahol annyi életsikerről is szó van. Úgy hiszem, az én életem is egy sikertörténet.
Egy átlagos szerető családban nőttem fel, falun. Jól tanultam, voltak terveim. Azután a kamaszkor tévelygéseit követően a vendéglátásban dolgoztam. Gondoltam, ha még nem tanultam, talán egy diplomás férj mellett sikeresebbnek érezhetem magam. Voltak jelentkezők, míg férjemmel végre egymásra találtunk. Ő jogász volt, később sikeres ügyvéd. Született egy beteg gyermekünk, aki pár év múlva meghalt. Azután három egészséges fiút kaptunk ajándékba. Szép nagy lakásban laktunk, két autónk volt, tengerparton nyaraltunk. De ami érdekes volt, hogy én egyre depressziósabb lettem, és nem értettem mi a baj, nem tudtam élvezni mind azt a jót, ahogy éltünk. Van még valami ami boldoggá tehet? Elkezdtem keresni, mi az élet értelme. Így találkoztam olyan emberekkel, akik által megismerhettem az élet Urát, Jézus Krisztust.
Itt kezdődött az én életem sikeressé válni. Olyan békességet, örömet kaptam, ami kézzel fogható anyagi dolgokkal nem ér fel. Azóta történtek nagyon nehéz dolgok: férjem meghalt, fiaim átvészelték a kamasz kort, de amit Istentől kaptam, megmaradt. Most egy keresztény óvodában dolgozom, mint dajka. Talán az emberek szemében nem látszik túl sikeresnek, de az én Istenem minden szükségemet betölti, még anyagilag is. Csodálatos gyerekeim vannak, gyönyörű lakásom, autóm. Tudom, hogy Isten ma is él, és az Őt keresőket megsegíti.
Kedves olvasó, ha úgy olvasod ezt, mint akinek mindene megvan, sikerek is, de megkeseredett vagy, szorongással, félelemmel, aggodalommal élsz, keresd te is a világmindenséget teremtő Istent, aki téged is teremtett. Ő minden emberi értelmet meghaladó békességet ad az életedbe.