Kezdőlap Régió KAFF 2011- 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

KAFF 2011- 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

2011. június 15-19. között tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, melynek helyszínei a főtéren kívül a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon. Az idei fesztiválon is elismert szakemberekből álló, nívós nemzetközi zsűri fog a hazai és az európai filmekről dönteni. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő biennálé egyedülálló rendezvény Magyarországon, a világban pedig a 12 legjelentősebb animációs filmfesztivál között tartják számon.

Összművészeti fesztiválról van szó: a filmvetítések mellett kiállítások, zenei, színházi események – többek között az Országos Zenés Színházi találkozó -, szakmai előadások, workshopok találhatók a kínálatban.

Két rendezvény külön is érdekesnek mutatkozik. Az egyik „A zene és az animáció” címet viseli, ahol ebben a témakörben tartanak előadásokat, és több Oscar-díjas film kerül levetítésre; a másik a „Vissza a szülőföldre” címmel megrendezésre kerülő előadás és vetítés, ahol magyar származású világhírű rendezők filmjeit fogják vetíteni.
A 10. jubileumi fesztiválon vetítésre kerül – többek között – a 40. születésnapját ünneplő kecskeméti rajzfilmstúdió filmjeiből készült válogatás.

Bővebb információ: www.kaff.hu