Kezdőlap Régió Tíz év után ismét Alsószéktóban énekel Korda György és Balázs Klári Fergeteges...

Tíz év után ismét Alsószéktóban énekel Korda György és Balázs Klári Fergeteges hangulat várható

Tíz éve, hogy először döntött úgy az alsószéktói részönkormányzat: szórakoztató rendezvényt szervez a városrész lakóinak. Első alkalommal a Bíró Lajos utcai kis parkban állították fel a színpadot, majd évekig az óvoda melletti üres telken zajlottak az események. Három éve a közösen felújított Melinda utcai Sport és Szabadidőpark ad helyet a rendezvénynek.
− A cél mindig is az volt, hogy olyan szórakoztató programot állítsunk össze, amelyen a gyerekek, fiatalok és felnőttek egyaránt jól érzik magukat – tudtuk meg Sipos Lászlótól, a terület önkormányzati képviselőjétől. − Tíz évvel ezelőtt, majd az ötödik évfordulón is a Korda György, Balázs Klári kettős volt a sztárvendég, és most ezen a jubileumi alkalommal is őket láthatja a közönség.
Ahogy teltek az évek, a program is egyre gazdagabb lett. Öt évvel ezelőtt startolt az első főzőverseny, és egyre több helyi fiatal mutathatta meg a színpadon tehetségét.
A hagyományokhoz híven, idén is várjuk azokat a családokat, baráti társaságokat, akik a bográcsolásban szeretnék összemérni tudásukat. A főzőverseny zsűrielnöke Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, szakmai vezetője pedig Csorba Péter a Geniusz Étterem főszakácsa lesz. A fődíj most is ötvenezer forint értékű vásárlási utalvány.
Délelőtt a gyerekeket várjuk érdekes, változatos programmal, és újdonságként délután azokat a vállalkozó kedvű felnőtteket, akik szívesen kipróbálják magukat játékos sportversenyeken. Csak néhányat említünk a feladatok közül: asszonycipelés, zsákban futás, nehezített sörivás. Idén is megrendezzük a póker versenyt, a nyertesnek a díjat Korda György adja majd át.
Egész nap színes zenei kínálattal szórakoztatjuk a jelenlévőket. Az este sztárvendége Kordáék mellett a Penge Benge Jazz Band lesz, akiktől fergeteges hangulatú koncertre számíthatunk most is. Késő este tűzijáték zárja a tizedik Alsószéktói Vigasságot.