Kezdőlap Régió EORV: fergeteges magyar eredmények

EORV: fergeteges magyar eredmények

Minden dicséretet megérdemel a kajak-kenus utánpótlás: 69 érmet nyert a magyar csapat Lengyelországban, az Olimpiai Reménységek Versenyén.

A lengyelországi Bydgoszcz városban rendezték hétvégén az EORV-t, vagyis az Olimpiai Reménységek Versenyét. Szokás szerint serdülő és ifi versenyzők indulhattak, ezúttal az 1994-95-96-ban született fiatalok. A néhány évvel ezelőtt még cseh-szlovák-lengyel-magyar négyes találkozónak számító viadalból mára igazi világtalálkozó lett. Idén 19 ország versenyzői neveztek, köztük németek, angolok, franciák, portugálok vagy éppen dánok.

A 76 fős magyar válogatott összesen 69 érmet nyert: 26 aranyat, 23 ezüstöt és 20 bronzot. Bár több magyar sikersportág utánpótlás gondokkal küzd, a kajak-kenuban szerencsére úgy tűnik, ebből a szempontból minden rendben. A kajak- és kenunégyesekben például tudatosan rendkívül fiatal magyar egységek indultak, és még ők is felvették a versenyt más országok idősebb versenyzőivel.

„Nagyon erős volt a magyar csapat, minden távon és minden szakágban szorgalmasan gyűjtögettük az érmeket. Évről-évre egyre komolyabb mezőny gyűlik össze az EORV-n, de mi ennek ellenére mindig egyre jobb eredményeket érünk el. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról is ismert egységekkel kellett megküzdeniük a magyar fiataloknak, és így is több számban két magyar is a dobogóra állhatott. A lányoknál Lucz Dóra, Takács Tamara és Nagy Flóra, kenuban Bodonyi András, kajakban Birkás Balázs nagy-nagy dicséretet érdemel. De igazából ezek csak kiragadott nevek, tulajdonképpen az egész csapat kitűnően szerepelt. Elképesztően erős a magyar kajak-kenu utánpótlás, azért dolgozunk, hogy ezeket a versenyzőket megtartsuk a sportágnak, és átmentsük őket a felnőtt mezőnybe” – nyilatkozta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

További információ: www.kajakkenusport.hu