Kezdőlap Régió Az érdeklődés középpontjába került Kecskemét a fővárosi Autótechnika kiállításon

Az érdeklődés középpontjába került Kecskemét a fővárosi Autótechnika kiállításon

A Hungexpo Vásárközpont adott helyet az elmúlt hét végén az idei Autótechnika Nemzetközi Járműipari Szakkiállításnak, összehozva a gépjármű fenntartó és autó háttéripari szakma jelenlegi és jövőbeli szereplőit.
Az eseménynek része volt az InnoMobilitas edu+work kiállítás is, az ipar-oktatás kapcsolatát hangsúlyozó járműipari specifikált pályaorientációs fórum és állásbörze. A háromnapos Autótechnikán természetesen Kecskemét is képviseltette magát.
-Magyarország idei egyetlen autótechnikai fórumán a piac meghatározó és feltörekvő résztvevői mutatták meg, hogy mire képesek ma, merre tart a garázsipar, a szervíztechnika, az alkatrészgyártás és a jövő szakembereit képző hazai oktatási intézményrendszer – mondta Szemereyné Pataki Klaudia gazdasági ügyekért és szakképzésért felelős alpolgármester. – A járműipari szereplők és az autóipari szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények egymásra találását segítő rendezvényen a fiatalok megismerhették az autós szakmákat, cégeket, az oktatási intézmények az ipar jelenlegi igényeit, a kiállító cégek pedig munkaerő toborzást végezhettek. Kecskemét önálló standon állított ki a „Kecskemét – a járműipar új központja” mottó égisze alatt. A nagy standon együtt jelent meg a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola Gáspár András Szakközépiskolája és Szakiskolája, a Kecskeméti TISZK, Kecskeméti Főiskola GAMF kara, a BOSAL cégcsoport, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a MAG Hungary Kft., valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Az InnoMobilitason folyamatosan előadások, konzultációk zajlottak. Kecskemét képviseletében a Kecskeméti Főiskola GAMF karáról előadást tartott dr. Lukács Pál „A roncsautók hasznosításának lehetőségei” címmel, a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola Gáspár András Szakközépiskolája és Szakiskolája oktatói pedig a kiállítás „Mi lesz veled szakképzés?” című fórumán szólaltak fel.
Leviczky Cirill, a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója így fogalmazott:
-Kecskeméten, a közlekedési szakterületen végbement fejlesztések arra ösztönöztek bennünket, hogy a város lépjen ki a nyilvánosságra, mutassa meg magát, hívja fel a figyelmet arra, hogy immáron a közlekedési ipar és szakképzés vonatkozásában nem lehet figyelmen kívül hagyni bennünket. Készültünk erre a kiállításra, úgy gondoltuk, hogy az MBMH, és más, a közlekedési iparban érdekelt cégek támogatásával, egységes közép- és felsőfokú szakképzési irányelvekkel kell megjelennünk, egyfajta ellenpólusaként Győr városának. Tervszerű, jól átgondolt koncepció szerint mutattuk be a kecskeméti szakirányú képzési lehetőségeket, amelyeket szervesen kiegészítettek a cégek bemutatkozásai is.
Így hát a kiállítás időtartama alatt mi is bemutattuk a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola által kínált középfokú közlekedési szakképzési lehetőségeket, felsorakoztattunk a magas színvonalú szakmai képzést szolgáló oktatóeszközeink közül néhányat. Ezeken az oktatóeszközökön az érdeklődők számára bemutatókat tartottunk, amelyeket szervesen
egészített ki a Kecskeméti Főiskola, valamint a Kandó intézményegységünk rendkívül jó helyezéseket elért, diákok által épített versenyautóinak bemutatása. A 10-én délután rendezett „Mi lesz veled szakképzés?” konferencián az új duális képzési rendszer kialakításának koncepciójához kapcsolódóan a Gáspár intézményegységünk vezetője
bemutatta azokat a szakmai tevékenységeket, amelyeket a város kezdeményezésére, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara összefogásában a Mercedes cég támogatása mellett intézményünk szakemberei végeztek el. E szakmai munkák végeredményeként új
közlekedési szakképesítések kerültek be az Országos Képzési Jegyzékbe, és ez év szeptemberétől e szakképesítésekben elkezdődött hazánkban először nálunk, Kecskeméten, közlekedési szakterületen a középfokú duális szakképzés. A kiállítás három napja alatt számos látogató tekintette meg standunkat, biztos vagyok abban, hogy elértük azokat a célokat, amelyeket a kiállításon való részvétellel tűztünk ki magunk elé.
Példaként említhetem azt az összefogást is, ahogy a résztvevő intézményeink és cégeink tevékenykedtek a sikeres bemutatkozásunk érdekében. Biztos, hogy összefogásunk, szakmai koncepciónk a szakirányú közép és felsőfokú képzéseink mintaként szolgálhatnak közlekedési iparral rendelkező városok részére. Mindezek alapján bátran kijelenthetem, hogy most már mi is fontos tényezői vagyunk a
magyarországi közlekedési iparnak és szakképzésnek.
Dr. Danyi József, a Kecskeméti Főiskola rektora így összegezte a kiállítás tapasztalatait:
– Az Autótechnika kiállítás kecskeméti standján a Kecskeméti Főiskola azt szerette volna megmutatni, hogy széles körű ipari háttérrel teljes mértékben felkészült a járműipari képzés beindítására. A szellemi tőke és az infrastruktúra is rendelkezésre áll ahhoz, hogy magas színvonalon
képzett, a járműipar elvárásainak megfelelő járműmérnökök kerülhessenek ki a főiskoláról. A kiállításon nagy sikere volt a Megaméter II. nevű üzemanyag-takarékos járműnek – amely 2661 km/literes teljesítménnyel jelenleg a világon a harmadik – és a Formula Student versenyre épített autónak is. Bagány Mihály tanár úr és a hallgatók szinte megállás nélkül
magyarázták, hogy mi a titka a világraszóló eredménynek. A jármű építéséről készült képsorok mindezt szemléletessé tették, a versenyekről készült filmösszeállítások pedig jól visszaadták a siker hangulatát. A főiskola vetítette a „Kecskemét is kiállítja…” című zenés összeállítást is, amely az intézmény járműipari kötődését mutatja be klipszerű formában. A színes felvételi tájékoztató kiadvány és a járműipari képzésről készült szórólap gyorsan fogyott a standon. Az Autótechnika kiállítás Innomobilitás blokkjában a kecskeméti szakképzés, felsőoktatás
és a járműipari cégek összefogásával megvalósult kecskeméti stand „Kecskemét, a járműipar új központja” szlogennel attraktívan jelenítette meg, hogy a város neve most már valóban elválaszthatatlanul összefonódik az autóiparral. A Mercedes Kecskemétre települése mozgósító erővel bírt a szakképzés és a felsőoktatás számára is, az intézmények – többek között a duális képzés révén – egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a járműipari cégekkel, és – ahogyan a kiállítás is példázza – a városmarketingben is körvonalazódni látszik az együttműködés. Az Innomobilitas kiállításon a legszínvonalasabb standok közé tartozott Kecskemét megjelenése. A főiskola számára a kiállításnak kézzel fogható hozadéka is van. A járműépítő csapatok több támogatási felajánlást is kaptak kiállító cégektől: az egyik cég egy évre elegendő ragasztóanyagot ajánlott fel, egy másik a Megaméter szállítására alkalmas tetőcsomagtartót, míg egy harmadik szerszámkészletet biztosít a csapatok számára. Sikerült együttműködést kialakítani egy járműdiagnosztikával foglalkozó céggel, hamarosan előadást tartanak a főiskola járműipari szabadegyetemén és részt vesznek hallgatói gyakorlaton is. Egy lengyel műanyagos vállalkozás is keresi a kapcsolatot a főiskolával, ahol közismerten jó a műanyagos vonal. Sikerült érdeklődőket toborozni a GAMF Kar nyílt napjaira is, akik a kiállításon látottak alapján kaptak kedvet ahhoz, hogy felkeressék a főiskolát.