Kezdőlap Régió Anyu, ugye szeptemberben én is Elsős Leszek?

Anyu, ugye szeptemberben én is Elsős Leszek?

Sok kisgyermek kérdezheti ezt szüleitől mostanában – nem véletlenül – , hiszen közeledik az általános iskolai beiratkozás Kecskeméten.
Minden iskolában, óvodában nagy a sürgés-forgás. Míg előbbiekben meleg szívvel fogadó tanító nénik várják a leendő iskolásokat, addig ugyanezen gyermekekkel, a még sok játékidővel bővelkedő nagycsoportokban foglalkoznak az óvó nénik.
A kecskeméti székhelyű Nyitott Szemmel Egyesület speciális programmal készül a leendő elsős szülők segítségére lenni. Az évek óta nagy sikerrel futó tábort az idei évben is megrendezi Egyesületünk, a többi rendhagyó táborokkal és kirándulásokkal együtt, melyek nem jöhetnének létre Kecskemét Megyei Jogú Város támogatása nélkül – nyilatkozta Molnár Árpád Szilveszter elnök. Civilszervezetünk 2010-ben szervezte meg először – kifejezetten az általános iskola első osztályát megkezdő gyermekek számára – Elsős Leszek Táborát. Ennek a tábornak az a különlegessége, hogy az iskola megkezdése előtti hetekben szeretnénk a gyermekeket valóban felkészíteni az „igazi” iskolai életre. Célunk, hogy élménypedagógiai módszerek segítségével az iskolától esetleg tartó kisgyermek (nem ritkán anyukák, apukák) lelkét megnyugtatva, motivált, felkészült, ügyes kisdiák kezdhesse meg élete legnagyobb kalandját az iskolában.
Táborunk alatt a gyermekekkel tapasztalt tanító nénik foglalkoznak. 5 napos napközis táborunkban a gyermekek délelőtt játékos iskola-előkészítő foglalkozáson vesznek részt, délután kézműves foglalkozások és egyéb programokon szerepelnek. Természetesen az utolsó nap délután a szülők rendelkezésére állnak a tanító nénik, ahol tanácsot, segítséget kérhetnek az iskolakezdéssel, az első pár hónapos iskolai beszoktatási időszakkal kapcsolatban. Az idei évben 2011. augusztus 13-17. között várjuk a leendő elsős kisgyermekeket az Elsős Leszek Táborunkba!

Jelentkezni a lenti elérhetőségeink egyikén lehet:
honlap: www.nyitottegyesulet.mlap.hu
– e-mail: [email protected]