Kezdőlap Régió KECEL: Beszélgetés Haszilló Ferenc Polgármesterrel

KECEL: Beszélgetés Haszilló Ferenc Polgármesterrel

Sikeres pályázatok – folyamatos fejlődés

A jelenlegi legfontosabb feladatunk, hogy a képviselő – testület elfogadja a város költségvetését. A bizottság eddig is összhangban működve, pozitív szemlélettel látta el a munkáját, bízom abban, hogy az idén meghozott döntéseinkkel ugyancsak a település fejlődését szolgáljuk majd – nyilatkozta Haszilló Ferenc polgármester.
A tavalyi év legnagyobb volumenű projektje folyamán, átadtuk a közel 200 millió forintból felépült új bölcsődénket, ahol a beruházásnak köszönhetően 24 férőhellyel bővült az intézmény befogadó képessége. Az idei terveink során pedig az óvodához szeretnénk pályázati forrás felhasználásával egy új épületrészt hozzá építeni. A 2012-es esztendő egyik legnagyobb fejlesztésének ígérkezik a településünket Soltvadkerttel összekötő kerékpárút építése, ahol jelenleg a közbeszerzési eljárás folyamatánál tartunk. Nagyon fontos, hogy a szennyvízcsatorna beruházás 3. ütemére megnyertünk az 1 milliárd 250 millió forintos támogatást, májusig pedig minden bizonnyal megtörténik a projektet megvalósító cég kiválasztása, így még idén megkezdődhetnek a tényleges munkálatok. Egy másik sikeres pályázat során 160 millió forintot nyertünk a külterületi útjaink felújítására.

A híres keceli Virágfesztivál
Haszilló Ferenc Polgármester