Kezdőlap Régió

Ausztráliáig teker a magyar kerékpáros békeaktivista
http://richpoi.com
Több ezer kilométeres útra készül kerékpárral Ausztráliában, Új-Zélandon és az Ausztráliához tartozó Tasmaniában Zelei József, Ausztriában élő és dolgozó magyar békeaktivista.

Január 21-én elindul mintegy két hónapos rendkívül kalandosnak ígérkező útjára Zelei József, a Világklub burgenlandi elnöke, a Kétkeréken a Nagyvilágban” kerékpáros békenagykövet. Mint azt Zelei József elmondta, a három országban összesen 5-6 ezer kilométert készül megtenni. Közel kéthónapos útjával a béke gondolatát akarja terjeszteni.

Missziója során felkeresi az ausztráliai, új-zélandi nagyobb városait az ott élő magyarság szervezeteket, egyesületeket, a Panoráma Világklub társklubjait, magyar konzulátusokat és Canberra-ban a Magyar Nagykövetségen vendégül látja Sikó Anna Nagykövet Asszony.

Zelei József a burgenlandi magyarságot fogja össze, ő a Világklub-elnökük. Kiemelkedő eseményük az évenkénti Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozata, s itt határozták el, s jelentette be Budapesten, az Uránia Filmszínház dísztermében, 500 résztvevő előtt, hogy nyakába veszi a világot, s egy békeút keretében felkeresi Ausztrália- Tasmania – Új-Zéland magyarságát.

Mostani útja fő állomásain mindhárom országban helyi külképviselet-vezetőkkel és helyi magyar szervezetek tagjaival is találkozik, köztük a világban élő és a magyarországi magyarok kapcsolattartását célul kitűző Panoráma Világklub ottani tagegyesületeivel. A Kismartonban (Eisenstadt) élő, foglalkozására nézve pénzügyi tanácsadó Zelei József a burgenlandi tagklub elnöke.

Már évek óta kapcsolatban áll a Panoráma Világklub-hálózattal, amely civilhálózat, – egyfajta szellemi hídként – az elmúlt tíz esztendőben létrehozta a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit egy világméretűvé szerveződő klubforma kereteiben, jelenleg 80 tagklubja van, átölelve mintegy félszáz országot, államot, közte Ausztráliát, Új-Zélandot is ( 4 ottani társklubbal) s Magyarországon, a budapesti központon kívül 16 megyében tevékenykedik.

Elkíséri útjára, állandó segítőtársa Bagó Sándor, a hűséges barát, aki gondoskodik a szervezési és technikai feladatok zökkenőmentes ellátásáról. Számítása szerint egy teljes nap alatt 200-250 kilométert tud megtenni. Megemlítette, hogy Ausztráliában jelenleg az európaitól gyökeresen eltérő időjárás, 40-50 Celsius-fokos hőség uralkodik. Eddigi útjain nem volt egészségügyi problémája, ezért bízik benne, hogy ezúttal sem lesz.

Zelei József hétfőn száll repülőre Bécsben és helyi idő szerint szerdán érkezik meg az ausztráliai Melbourne-be, ahonnan szintén repülővel utazik tovább a tasmaniai Hobartba. Túráját ezen a szigeten kezdi meg. Hobartban egy magyar egyesület várja, amely szállást, étkezést biztosít számára és – mint elmondta – a kerékpárt is beszerezi, mert Európából odaszállítani egy biciklit nagyon költséges volna. A tasmániai szakasz után Ausztráliában folytatja a kerekezést, Canberrából indulva Sydney és Goldcoast érintésével Brisbane-ig. Ezután Új-Zéland következik, ahol Auckland, Hamilton és Wellington lesznek a főbb állomások.

36 ezer km a béke jegyében

Az elmúlt tíz évben a világ 48 országában összesen 36 ezer kilométert tett meg a béke jegyében. „Ezt az utat a békeszerető embereknek ajánlom, akik az elmúlt tíz évben támogattak” – mondta. Éveken keresztül a 2001. szeptember 1-ei, New York-i terrortámadás évfordulóján „Egy erőszakmentes Világért, a békéért!” indult útnak Magyarországról, a budapesti Béke térről. Missziója során, elsőként a kontinensünk államait, az útjába kerülő települések polgármesteri hivatalainak zömét, városvezetőket, politikusokat, lakosokat szólított meg.

Célként tűzte ki, hogy 2011-ben szeptember 11-én New York-ban jelen lesz a WTC ellen elkövetett jubileumi ünnepségen – és ott is volt! De nem csak a jelenlétével, hanem azzal a ténnyel, hogy Magyarországon azt megelőző évben, egy országos béketúra alkalmával minden megyeszékhelyen a helyi polgármesterekkel egy békefát ültettek – jelezte ezzel is a magyar nép béke iránti elkötelezettségét. Az eseményt összekötötte egy országos Gyermek-békerajz pályázattal is: Mit gondolok a békéről? címmel – melynek nyertes rajzait a Ground Zero emlékhelyén New York-ban 2011. szeptember 11- én személyesen el is helyezett.

Az útjain vele van a túra elmaradhatatlan eszköze a BÉKEKÖNYV, amelybe a világ sok-sok nyelvén írtak már. Ezúttal is magával viszi azt a „Békekönyvet”, amelybe azoknak az embereknek a békével kapcsolatos üzeneteit gyűjti, akikkel útja során találkozik. „Több ezer bejegyzés gyűlt már össze, Európa szinte minden nyelvén” – tette hozzá.

Útjának céljáról, üzenetéről így fogalmaz Zelei József:

„Egyszerűen fogalmazva, tekertem, mint európai, de tekerek, mint MAGYAR. Mert – miként annak idején a céhlegények nemzetközi vándorlásaik során, – én is hírt szerettem volna vinni hazánkról Európa, a Világ valamennyi országába.

Üzenetet a francia parasztnak, a német kézművesnek, az ausztrál tanítónak, az angol iparosnak, azaz a Világ népének. Természetesen, nem mentem üres kézzel, hungaricumokkal – kultúránk jellegzetes tárgyi ikonjaival – ajándékoztam meg őket.

Hosszú út áll mögöttem, és meggyőződésem, hogy a természetesség, az egyéni emberi teljesítmény iránti tisztelet, olyan ősi érték, amely ma is képes összekapcsolni embereket, népeket, akik esetleg egymás nyelvét sem értik.

Azt szeretném demonstrálni, hogy jó volna egy olyan Világban élni, ahol az egyszerű kerékpáros vándor veszélyek nélkül, és alkalmasint más ember segítségében reménykedve szelheti át a kontinenst.

Ahol nem nézik, honnan jött, milyen vallású, miféle párttal szimpatizál; ahol nem kell tartania a nagyhatalmak terjeszkedésétől, az egyszerű polgáron, a kisemberen megbosszuló terroristák támadásaitól, vagy bűnözői erőszaktól; ahol nem fullad bele a technikai civilizáció szmogjába; ahol nem okoz szorongást az idő szorítása.

Nem csak házainkat, közösségi épületeinket kell otthonossá, élhetővé tenni, hanem az – egyébként kultúránk egyik alapvető szimbólumát is adó – UTAT. Az utat, ami összeköt, és amit autóink „kasztnijaiba” zárva idegenné, magányossá tettünk. Egy természetesebb, emberibb élet, közösségi lét megteremtésének szükségességét hirdetjük a repülőgépek és az űrhajózás korában – „földhözragadt”, lassú kétkerekűinken.”

Zelei József elmondta, útjáról folyamatosan tesz közzé fényképes beszámolót a http://www.biketourforpeace.info honlapon.