Kezdőlap Régió

Hamarosan kezdődhet a 3-as villamos felújítása
http://richpoi.com

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ a 3-as villamosvonal legrosszabb állapotú szakaszainak felújítására.

Az ehhez szükséges forrásokat biztosító uniós támogatási szerződést Dr. Völner Pál államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 2011 szeptemberében írták alá. A felújítás során több szakaszon teljes mértékben megújul a 3-as villamos vonala, de az egész vonalon lesznek kisebb-nagyobb beavatkozások.

A jelenlegi nyomvonalon nem csak a villamospálya, hanem a megállóhelyek átépítésére is sor kerül, ezzel párhuzamosan újjáépül az áramellátó rendszer is, és a járulékos jelzőberendezési, útépítési, forgalomtechnikai, közműépítési, magasépítési és műtárgyépítési munkákat is elvégzik. A felújítást követően a vonal megállóhelyei akadálymentessé válnak, a villamosvonal pedig új arculatot kap, köszönhetően a korszerű peronfedéseknek, a megújuló utastájékoztatásnak, és a nagymértékű növénytelepítésnek. De nem csak az infrastruktúra újul meg: a villamos és trolibusz járműfejlesztési projekt keretében a frissen felújított vonalon új, alacsonypadlós, korszerű villamosok állnak forgalomba.

A 3-as villamos vonal Mexikói út – Gubacsi út közötti több mint 13500 méteres pályájának felújítását követően megszűnnek a jelenlegi, helyenként 10-30 km/órás sebességkorlátozások, így érezhetően csökken majd az utazási idő. Ráadásul Kőbányán az Ónodi utca és a Kápolna utca között automatikus locsolóberendezéssel ellátott fűburkolatot kap a villamospálya, több helyen cserje- és fatelepítéssel tesszük barátságosabbá a környezetet. Ugyancsak megújulnak és nagyobb teherbírásúvá válnak a csomópontokban a villamospályát keresztező útátjárók. A burkolt villamospálya korszerű, a jelenleginél jóval csendesebb és tartósabb pályaszerkezettel épül át.

Teljes pályafelújítás valósul meg a Mexikói úton és az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton, az Éles saroknál és a Körösi Csoma Sándor úton. A Kápolna utcánál új visszafordítási lehetőség létesül, a Bihari úton a jelenlegi egyvágányú villamos pályát kétvágányúvá alakítják át.

A vonalon az összes megállóhelyet átépítik a jelenleginél magasabb, 26 centiméter magasra, mely nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszik egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsit toló kisgyermekes anyukák és az idősek közlekedését is nagyban megkönnyítik. A peronok kényelmes és biztonságos megközelítését és használatát új gyalogátkelőhelyek létesítésével, valamint három megállóban a megállóhely (Laky Adolf utca, Szent László tér, Kőbánya alsó vasútállomás) teljes átépítésével biztosítják.

A megállóhelyeket utaskényelmi berendezések telepítésével tesszük kényelmesebbé: megújulnak a hangosító berendezések, az utasvárók, a padok, a támaszkodók, a szemetesek és az utastájékoztató berendezések. A kivitelező a Mexikói úton, Örs vezér tere zuglói oldalán, Szent László téren és Kőbánya alsó vasútállomásnál emelt szintű peronlefedést, a többi megállóhelyen korszerű utasvárókat létesít.

A vonalszakasz áramellátásának felújításakor öt áramátalakító állomást (Millfav, Kőbánya, Őrház, Száva, Határ út) is korszerűsítenek, emellett 18 kilométernyi hosszban megújul a felsővezeték-hálózat. Az energiaellátást biztosító kábelek cseréje, valamint jelentős bővítése is megvalósul mintegy 110 km hosszan. Az energiaellátás korszerűsítésének köszönhetően növekszik az energiahatékonyság, a megújuló hálózat pedig lehetővé teszi a fékező villamosok energiájának visszatáplálását. A tervezett vonalszakaszon minden kitérő automatikus vezérlésű váltófűtéssel lesz ellátva a zavartalan téli közlekedés biztosítása érdekében.

A 3-as villamos vonalán a megállóhelyek több helyen jelzőlámpás csomópontokban helyezkednek el, a rekonstrukciós munkák érintik a csomópontok forgalomtechnikai szabályozását. A forgalomtechnikai beavatkozásokkal a vonal menetideje a menetrendben érvényesíthető mértékben csökkenthető. Jelen beruházás keretében a teljes villamosvonal szabályozástechnikai felülvizsgálata megtörténik a villamosok előnyben részesítése érdekében.

Az ajánlati felhívásban valamint a dokumentációban kidolgozott alkalmassági feltételek és értékelési szempontok biztosítják, hogy a kivitelezők nyílt versenyében olyan referenciákkal rendelkező vállalkozó kerüljön kiválasztásra, aki bizonyítottan képes a szükséges kivitelezési feladatok elvégzésére. Ennek érdekében a leendő pályázóknak alkalmassági feltételként vállalkozásuk tőkeerősségét és a jelenlegi kivitelezés volumenének megfelelő kivitelezési referenciákat kell igazolnia az elmúlt öt évből.

A kivitelezők 2013. május 7-ig tehetik meg ajánlataikat, a szerződéskötésre pedig nyáron kerülhet sor. A kivitelezési munkák a szerződéskötést követően, idén nyár végén kezdődhetnek meg, elsőként Örs vezér tere (Gyakorló utca) – Mázsa tér közötti szakaszon, majd 2014 tavaszától többi szakasz következik. A munkálatok várhatóan 2014 végén fejeződnek be.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztése I. ütem” projektnek, ami 6,08 százalékos önerő biztosításával, 93,92 százalék uniós támogatás felhasználásával, összesen 40.998.763.242 Ft értékben valósulhat meg. A Budapesti Közlekedési Központ 2011 szeptemberében kötötte meg az ehhez szükséges Támogatási Szerződést.

A projekt részeként a Budapesti Közlekedési Központ 2013. március 14-én már egy kivitelezést kiírt az 1-es villamosvonal Bécsi út – Kerepesi út közötti szakaszára. Ezen kívül még egy kivitelezési közbeszerzést terveznek kiírni az 1-es villamosvonal Kerepesi út – Közvágóhíd közötti szakaszának felújítására, és a Fehérvári útig tartó meghosszabbítására várhatóan 2013 tavaszán.

Tarlós István főpolgármester hivatalba lépése, és a BKK létrejötte óta több mint 100 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződést új közlekedésfejlesztési beruházásokra. Ezekből az új, az elmúlt két évben elnyert európai uniós forrásokból és vissza nem térítendő támogatásokból épül ki az 1-es villamos új szakasza, újul meg az 1-es és 3-as villamosok vonala, fejleszik a budai villamosközlekedést, vesznek új villamosokat és trolibuszokat, valósítják meg a Bubi projektet és dolgoznak a következő évek újabb fejlesztésein.