Kezdőlap Régió

Police
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. május 31-én
őrizetbe vette azt a 17 éves kecskeméti férfit, aki a rendelkezésre
álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy
Kecskeméten 2013. május 30-án egy 74 éves nőt a járdán hátulról
meglökött, majd – kezéből az élelmiszereket és a pénztárcáját
tartalmazó táskáját kitépve – a helyszínről a pénztárcával elmenekült. A
férfi ellen rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult
büntetőeljárás.

A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség mobil hőkamera kezelőjének
észlelése alapján eljárást kezdeményezett tizenkettő koszovói
állampolgárral szemben, akiket 2013. május 31-én Kunbaja külterületén
igazoltattak a kirendeltség járőrei. A Kelebia Határrendészeti
Kirendeltség két szerb és huszonnégy koszovói állampolgárral szemben
indított eljárást, akiket 2013. május 30-án, illetve 31-én
igazoltattak a járőrök. A külföldiek az eljárás során magyarországi
jogszerű tartózkodásukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért
tiltott határátlépés miatt kerültek előállításra. Mindannyian
menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így a Bevándorlási
és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
Kiskunhalasi, illetve Békéscsabai Ideiglenes Menekülteket Befogadó
Állomására szállították őket.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó,
valamint tizenöt anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság