Kezdőlap Régió

SPORT
Paufler Norbert Európa-bajnok lett

Ifjúsági Európa-bajnok lett a kenu egyesek között Paufler Norbert. Az U23-as férfi kajakosok pedig két érmet: egy ezüstöt és egy bronzot is szereztek a maraton Európa-bajnokság első napján Portugáliában.

1 héttel a szintén Portugáliában megrendezésre kerülő gyorsasági Európa-bajnokság előtt Vilaverdében csapnak össze a kontinens legjobb maratoni kajakosai és kenusai.

A verseny az ifjúsági egyesek számaival indult pénteken. Kajakos fiaink a rajt utáni helyezkedés végén a második négyes bolyban találták magukat. A két zárt csoport hosszú ideig lassan növekvő távolságban követte egymást, majd a vezető négyest az egyébként egy klubban kajakozó két dán fiatal lehagyta. A második négyesben végig felváltva mentek elől a versenyzők, a magyar fiúk jól tartották magukat. Az utolsó „rövid” körben Berezvay Ernő helyezkedett jobban, ötödik lett, Halápi Gergely pedig hetedikként futott be a célba.

Az ifjúsági női kajakosok versenyszámában sajnos mindkét magyar lány rajtja rosszul sikerült, de Lövei Fanni ügyesen zárkózott fel a harmadik-ötödik helyen haladókhoz. Végül, nem sokkal lemaradva a negyedik spanyol versenyzőtől ötödik lett. Sarusi-Kiss Dorottya is becsületesen küzdött, ő a nyolcadik helyen végzett.

Paufler Norbert nem sok kétséget hagyott a versenytársaknak, szinte rajt-cél győzelmet aratott az ifjúsági C-1-ben. Már az első körben lerázta a többieket és magabiztos versenyzéssel és nagy előnnyel lett Európa-bajnok. Török Márk a hatodik helyen zárt.

Az U23-as lányoknál és a kenusoknál is csak 1-1 versenyző képviselte a magyar színeket. Kiszli Vandának a jó kezdés után meggyűlt a baja a vízpumpával, így többször is ki kellett öntenie a hajójából a vizet. A vezető hármast már nem tudta befogni, de nagyszerű hajrával megelőzte dán vetélytársát, így negyedik lett.

Nagy Gergely az erős mezőnyben nem bírt a portugál-spanyol dominanciával, de végig derekasan küzdött, így lett nyolcadik.

Rendkívül izgalmas versenyt hozott magyar szempontból a pénteki nap záró száma, az U23-as férfi kajak egyesek futama. Havas Balázs kiváló rajt után sokáig szinte egyedül uralta a mezőnyt. A fordulók és futások az akarata szerint alakultak, rendszeresen elsőként szállt hajóba a futószakaszok végén. Boros Adrián szintén végig a vezető bolyra ragadva küzdött.

Az utolsó futószakasz végén a két magyar és egy spanyol versenyző elszakadt az üldözőktől. Balázs a fordulóig vezetett, de a célegyenesben a kicsivel gyorsabb Sanchez megelőzte. A végső száz méteren Boros Adrián még elővarázsolt valahonnan annyi tartalékot, hogy orrhossznyira befogta a spanyol versenyzőt, de megelőzni már nem tudta.

Hüttner Csaba utánpótláskapitány szerint a magyar válogatott minden versenyzője nagyszerűen teljesített az Európa-bajnokság első napján. Fiataljaink mindhárom éremből gyűjtöttek egyet pénteken.

Szombaton már a felnőttek is hajóba szállnak, a futamokat az alábbi honlapon lehet megnézni 11 órától élőben: http://vilaverdemarathonec2013.com/streaming.html

További információ: www.kajakkenusport.hu