A Megyei Közgyűlés havonta Bács-Kiskun megye más-más településen ülésezik. Ez alkalomból minden településnek, a rá jellemző, abból a tájkörzetből származó gyümölcsfát ültetnek a közgyűlés elöljárói. Február 27-én, pénteken a délutáni órákban került sor a fa elültetésére.
A gyümölcsfákat, saját fajtagyűjteményéből minden alkalommal a Barna és Fiai Faiskola KFT. adományozza az adott városnak. A februári közgyűlés után Kiskunmajsán Nemes szercsika almafát ültettek el, a katolikus templom plébániájának udvarán.
A Nemes szercsika, mint nevéből és társneveiből is kitűnik, Szabadka környékéről származik, bár ma már senki nem emlékszik ott rá. Száz évvel ezelőtt még széles körben elterjedt, termesztett fajta volt az előbb említett területen, Szeged és Szatymaz környékén is.
A gyümölcsfa rövid bemutatását követően a település polgármesterével és a közgyűlés elnökével elültették a fát.
A rendezvényen tizennyolc kiállító vett részt, amelyből nyolcan helybeliek.
Fotó: Mészáros István