Kezdőlap Hit és élet Egy keresztény társkereső oldal

Egy keresztény társkereső oldal

A mai világban senkinek sem egyszerű megfelelő partnert találnia, egy hívőnek pedig még az átlagnál is nehezebb dolga van, mivel fontos az, hogy társunk is hasonló gondolkozásmóddal, világlátással rendelkezzen. E célból hozta létre a Kecskeméti Baptista Gyülekezet a www.eliezer.hu címen fellelhető internetes társkereső oldalt, mely kimondottan azoknak a keresztényeknek szól, akik egy másik hívő ember személyében szeretnék megtalálni a szerelmet.

Mi indított?-   Inkább Ki! Foglalkoztatott a kérdés, mint minden szolgáló keresztényt, vajon mi lesz az, amit nekem kell tennem? Mit vár el tőlem Isten? Miben járhatok az Ő kedvére? Nem telt el hosszú idő, megtérésem után nem sokkal rájöttem Isten elhívott engem is egy szolgálatra.  Sok ember él a környezetemben és még távolabb is, akik hívő, szerető, gondoskodó, megbízható társra vágynak, olyanra, akit Isten neki szánt. Lépten,- nyomon olyan testvérek jöttek elém problémáikkal, meséltek, megosztották velem bánatukat, milyen rossz társ nélkül élni. Nem tudtam elmenni csukott szemmel, füllel mellettük. Isten azt akarta, halljam meg! Kell, szükséges ennek a sok testvérnek szerető, gondoskodó társ, akit Ő rendel mellé. De hogyan? Hogyan adhatnék én tanácsot, hiszen sem tapasztalatom, sem tanulmányaim nincsenek ezen a téren. És ekkor megértettem. Valami kell. Valami különleges és mégis egyszerű. Valami egészen más, egy olyan oldal, ahová biztonsággal feltehetik magukat a testvérek.   Sok az özvegy, egyedülálló ember, aki megtért keresztény és nem talál társra a közvetlen környezetében. Imádkoztam, böjtöltem és kértem Istent mutassa meg ezt akarja–e tőlem?  Igen. Figyeljek fel, adjak hangot, foglalkozzak vele, hogy mennyi ember van gyülekezeteinkben, körülöttünk, közöttünk egyedül. Vár türelemmel, hogy megtért, hívő keresztény társat ad mellé Isten!

Kik vagyunk ? – A Kecskeméti Baptista gyülekezet által üzemeltetett Magvető Alapítvány keretein belül létrehoztunk az Eliézer Szolgálatot. Szolgálatunk tagjai a Kecskeméti Baptista Gyülekezet tagjai.

Ennek keretében jött létre ez a felekezetek közötti  társkereső oldal, az eliezer.hu . Ez a társkereső oldal olyan megtért, gyülekezetbe járó élő hittel rendelkező testvéreket vár, akik komoly kapcsolatra vágynak, keresik azt a társat,  akit Isten nekik szánt.

Miben tér el, a többi társkereső oldaltól?- Az oldal sajátja, hogy lelkipásztori védőhálóval ellátott. Minden társkereső a gyülekezetében lelkipásztorával, gyülekezet vezetőjével, vagy elöljárójával igazoltatni tudja, komoly szándékát, adatainak valódiságát, valamint azt, hogy Őt társkeresésre elöljárója alkalmasnak tartja. Ez a védőháló nagy segítséget és biztonságérzetet nyújt a regisztrált testvéreknek, akik korábban nem bíztak, nem mertek, vagy esetleg már csalódtak internetes társkeresésben.  A regisztráltak a későbbiek során, igény szerint részt vehetnek közös programokon, alkalmakon, amiket az Eliézer Szolgálat keretin belül, védett környezetben, tölthetnek. Tervezünk konferenciákat, előadásokat hívő keresztyén, szakirányú képesítéssel rendelkező testvérek előadásában, valamint kirándulásokat szeretnénk szervezni, hogy az oldal résztvevői személyesen is találkozhassanak egymással, keresztyén közösséget alkossanak, építsenek egymással. Isten terve ezzel a szolgálattal, hogy keresztyén egyének családokban tudjanak kiteljesedni. Kérjük Isten áldását erre a szolgálatra.

Hogy mi a célom, miért teszem?- Ha csak egy férfi és egy nő lel társa egymásban, Isten gyönyörködni fog bennük. Az Ő közbenjárásával, már megérte! A hármas kötél nem szakad el egyhamar! Erős, nagyon erős! Az út, amin járok, a Szolgálat, amiben Testvéreimmel dolgozunk, átformál, tanít.  Így más emberré válhatunk, olyanná amilyennek Ő szeretne látni.

Szívesen látogatok Gyülekezeteket, beszélek az Elhívásomról, népszerűsítem a Szolgálatunkat!

 

 

Murányiné Füredi Adél