Egyre többen veszik igénybe az időskorúaknak szánt szociális szolgáltatásokat: 2014-re nőtt az étkeztetésben részesülők, a nappali ellátásokat igénybe vevők, valamint a házi segítségnyújtásban és a bentlakásos intézményekben ellátottak száma – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.
Az étkeztetésben részesülők száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, 2014-ben 172 ezren voltak, 17 százalékkal többen, mint 2010-ben. Ugyanezen időszak alatt 77 százalékkal nőtt a házi segítségnyújtás keretében ellátottak száma: 133 ezer embert segítettek ebben az ellátási formában. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban 23 ezer ember részesült 2014-ben, ez a szám az előző évinél 1,2 százalékkal, 2010-hez képest 9 százalékkal kevesebb.
Az utcai szociális munka keretei között ellátottak száma 2010 óta 34 százalékkal lett kevesebb, 2014-ben a számuk kilencezer volt. A támogató szolgálat 14 ezer embert látott el 2014-ben, csaknem öt százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, és negyedével kevesebbet, mint öt évvel korábban.
A nappali ellátásokat igénybe vevők – idősek, fogyatékossággal élők, hajléktalanok, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek – száma 2010-től tovább nőtt. A legtöbb ellátottat az idősklubok segítették, 2014-ben 39 ezer embert, 3,4 százalékkal többet, mint öt évvel korábban.
A tartós bentlakásos intézményekben ellátottak száma 2010 és 2014 között szintén tovább emelkedett, 2014-ben mintegy 78 ezer embert ápoltak ezekben az intézményekben, közülük a legtöbben – 65 százalékuk – idősotthonban élt.
Az átmeneti ellátást nyújtó intézményekben lévők száma 2013-ig nőtt, majd egy év alatt több mint nyolc százalékkal csökkent, 2014-ben mintegy 13 ezer ember élt ezekben az intézményekben. Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények csaknem háromnegyedét hajléktalanok veszik igénybe.
A házi segítségnyújtás és az étkeztetés a jogszabály szerint minden településen kötelezően nyújtandó ellátás, ezért ezeket könnyebb elérni. A nappali intézmények biztosítása – leszámítva a viszonylag gyakori idősklubokat – csak a tízezer lakosúnál nagyobb településeken kötelező, így országos szintű elérhetőségük viszonylag alacsony. Idősek klubja a települések 39 százalékában és az ellátási kötelezettséggel terhelt – tehát háromezer lakosúnál nagyobb – települések 79 százalékában működik.
bjr \ bám \ ppd
MTI 2016. május 5.
(kép forrása: internet)