Az SOS Gyermekfalu lakóinak is boldogan telt a gyereknap idén: számos színes programmal és játékkal készült a szervezet mind a bent lakók, mind az érdeklődő látogatók részére. Az egész napos rendezvény május 28-án, reggel kilenc órakor kezdődött, és Mák Kornél alpolgármester mondta a köszöntőbeszédet.
A Petőfivárosban megrendezett programot a Csörömpölők Együttes koncertje indította, majd vetélkedőkkel, játékokkal, tánccal és kézműves foglalkozásokkal folytatódott a nap. A rendezvényt egy egész napos vetélkedő fogta át, melyen a gyerekek különböző tevékenységekért pecséteket gyűjthettek. Volt többek között arcfestés, testmatrica készítés, só-liszt gyurmázás, agyagozás, valamint a nap végén csillámtetoválások begyűjtésére is került lehetőség. A legaktívabb résztvevők különdíjakat is kaptak, de a nap végén mindenkinek járt ajándék.
Az SOS Gyermekfalvak több évtizede vannak jelen Magyarországon, Kecskeméten pedig huszonhat éve segítik a nehéz sorsú gyermekek életét. Az intézményrendszer működése hivatásos nevelőszülők segítségével történik. A kecskeméti faluban jelenleg 180 gyermek él, és az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések mentek végbe a segítségnyújtó szervezetben.