Kezdőlap Olvasgató Labdarúgó NB I – Hemingway: Kispesten mindig a nemzetközi kupaszereplés a cél

Labdarúgó NB I – Hemingway: Kispesten mindig a nemzetközi kupaszereplés a cél

Budapest, 2016. június 6., hétfő (MTI) – George F. Hemingway tulajdonos szerint minden évben a nemzetközi kupaszereplés kivívása a cél a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál, amely hétfőn megkezdte a felkészülést a 2016/17-es szezonra.

„A célkitűzés változatlan, mindig a nemzetközi porondra való kijutás. De célunk az is, hogy jövőre az UEFA U19-es Bajnokok Ligájában szerepelhessünk, amelynek előfeltétele, hogy ebben a korosztályban megnyerjük a bajnokságot” – mondta az MTI-nek Hemingway, aki hozzátette, nem zavarja, hogy két-három egyesület jobb gazdasági háttérrel rendelkezik, mint a Budapest Honvéd, mert úgy véli, a pénz nem minden.
A tulajdonos elárulta, két-három játékossal tervezi megerősíteni a keretet, a Csákvár volt kapusának, Gróf Dávidnak az érkezését pedig már bejelentette.
„Minden a terveknek megfelelően halad. A jelenlegi állás szerint jövő nyárra készülhet el az új utánpótlásközpont, majd rá egy évre az új Bozsik Stadion” – mondta a klub tervezett létesítményfejlesztéseiről Hemingway.
Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője arról beszélt, hogy reggel orvosi vizsgálattal kezdődött a felkészülés, amelyet az első edzés követ, az első héten naponta kétszer tréningeznek majd a játékosai.
„Sok nehézség és még több kihívás vár majd ránk, amelyekkel meg kell küzdenünk. A legnagyobb erényünk az, hogy a keretet egyben tartottuk. A néhány távozót pedig minőségben és mennyiségben is pótolni kell” – mondta az olasz szakember, aki megjegyezte, a tárgyalások ugyanolyan kőkemény mérkőzések a csapatok között, mint amilyenek a pályán zajlanak.
A Budapest Honvéd az előző idényt a nyolcadik helyen zárta az OTP Bank Ligában, nyolc ponttal elmaradva a negyedik és ezáltal Európa Liga-selejtezőben induló MTK Budapesttől.

sgj \ skt \ sag

MTI 2016. június 6.

 

(Kép forrása: Internet)