Kezdőlap Események A Sziklakórház végnapjait idézi fel Flautner Lajos új regénye

A Sziklakórház végnapjait idézi fel Flautner Lajos új regénye

Budapest ostromának utolsó napjai, a budai Vár körüli harcok és a végső kitörési kísérlet elevenedik meg Flautner Lajos A Sziklakórház végnapjai – Hiába menekülsz című regényében – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Flautner Lajos a műsorban elmondta: a történet fő vonalát 1944 utolsó és 1945 első napjai, Budavár ostormának legnehezebb periódusa adja: a Sziklakórház hétköznapjai, a küzdelem, amit az orvosok folytattak a sebesültek megmentésért egyre nehezebb körülmények között, amikor már se víz, se élelem nem volt már. Ezen időszak része az is, amikor a körülzárt várból az utolsó kétségbeesett meneküléssel próbálnak kijutni a civilek és a katonák, valamint a Széna téri nagy vérengzés.
Ebbe a környezetbe ágyazódik bele mellékszálon egy fiatal egyetemista fiú szerelmi története. A regényben Karády Katalin is megjelenik, aki gyakran járt sebesültek és katonák közé, hogy dalaival felelevenítse számukra az otthon melegét. Az énekesnő az eget és a poklot is megjárta, letartóztatták, így az ünnepelt dívából kémgyanús személy lett, akinek fogait kiverték a kihallgatások alatt. Ennek a szerencsétlen életsorsnak egy kis szeletét villantja fel a könyvben – fűzte hozzá.
A cselekmény 1944 karácsonya előtt pár nappal kezdődik, amikor a város körbezárása befejeződik és a kitörés végéig tart, amikor elcsitulnak a harcok és a Sziklakórház romjain találkoznak azok, aki életben maradtak. A könyv születését egy-másfél éves kutatómunka előzte meg – közölte Flautner Lajos.
A kötet az I.A.T. Kiadó gondozásában jelent meg júniusban.

bse \ pmg

MTI 2016. szeptember 9., péntek