Kezdőlap Olvasgató Kecskemét lovasa, Hajdú László nyerte el a Szentkirályi Fair Play Díjat a...

Kecskemét lovasa, Hajdú László nyerte el a Szentkirályi Fair Play Díjat a Nemzeti Vágtán

Idén isodaítélték a Szentkirályi Fair Play Díjat a Nemzeti Vágta legsportszerűbbrésztvevője számára. A 2015-ben, hagyományteremtő szándékkal alapítottkitüntetést ezúttal Hajdú László, Kecskemét lovasaérdemelte ki. Szentkirály település a 3. helyet vívta ki a döntőben.

A Szentkirályi Fair Play Díjat 2015-ben osztották ki először a Nemzeti Vágta döntőjében, majd a Budapesten megrendezett Lovas Világkupán is odaítélték. A díjat a mezőny azon résztvevője nyerheti el, aki a verseny szellemiségét és szabályait a leginkább tiszteletben tartja és sportszerű magatartásával példát mutat versenytársai és a közönség számára.

A Nemzeti Vágtabudapesti döntőjén Hajdú László, Kecskemét lovasanyerte el az elismerést, aki feladta a döntőben való indulás lehetőségét, annak érdekében, hogy sérült lovát kímélje. A díj odaítélésekor egyhangúan mellette voksolt a Szentkirályi Fair Play Díjat odaítélő bizottság, amelynek tagjai Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, Lázár Zoltán és Mondok József társelnökök, Babochay György, a Nemzeti Vágta versenybíróságának elnöke és Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvizet tulajdonló Central Europe Mineral Water Holding elnöke voltak.

A döntőbenSzentkirályszíneiben Csiki Árpád aLord Black nevű lóval versenyezve a harmadik helyen végzett. A település szereplésével idén is folytatódott az, a Vágta mezőnyében egyedülállónak számító hagyomány, hogy Szentkirályt egy helyi zsoké képviseli, helyi tulajdonos lovával, helyi vállalat támogatásával rajthoz állva.

„A magyar sport támogatása a kezdetek óta fontos a Szentkirályi számára, a Szentkirályi Fair Play Díj megalapításával pedig az etikus, tisztességes versenyreszeretnénk motiválni a versenyzőket, amiben vállalatként magunk is igyekszünk példát mutatni. Nagy öröm számunkra, hogy már másodszor adhatjuk át ezt az elismerést a Nemzeti Vágtán, ráadásul úgy, hogy Szentkirály is a mezőnyt erősíti.” – mondta el Balogh Levente,a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvizet tulajdonló Central Europe Mineral Water Holding elnöke, a díj megalapítója.

A Central Europe Mineral Water Holdingot 2015-ben hozta létre a KarlovarskéMinerálníVody Group-ot (KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, Balogh Levente. 2015 márciusában a CEMW Holding tulajdonába került a Kékkúti Ásványvíz Zrt., majd azt követően 2015 áprilisában a Szentkirályi Ásványvíz Kft. is. A cégvásárlásokat követően Balogh Levente a CEMW Holding meghatározó kisebbségi tulajdonosa, valamint a társaság elnöke lett.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Kékkúti Ásványvíz Zrt. egyesülésével létrejövő Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. Magyarország piacvezető ásványvíz- és üdítőipari társasága. A tulajdonában lévő Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott S. Pellegrino, Acqua Panna és Perrier márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, valamint a szénsavas üdítőitalok piacán.