Kezdőlap Események Olvasói tájékoztatás a Nemzeti Vágta eseményeiről

Olvasói tájékoztatás a Nemzeti Vágta eseményeiről

Letanóczki Nóra, egy kedves olvasónk beszámolt a Budapesten megrendezett Nemzeti Vágtán szerzett tapasztalatiról és élményeiről.

„Az országnak és számomra is nagyon fontos esemény volt ez a verseny, aminek történéseit személyesen élhettem át.

A Bács-Kiskun megyei versenyzők nagyon jól szerepeltek, többek között a szentkirályi és a kecskeméti lovas is. A kecskeméti Hajdú László szombaton tovább jutott a versenybe, de az állatorvos nem javasolta a további részvételét. Sajnálatos módon így nem indult, de én láttam a kecskeméti futamot is, ahol gyönyörűen és rutinosan lovagolt. Ez az intézkedés is arra utal, hogy nagyon komolyan vették az állatok egészségét és a biztonságát is.

A második körnél a bajai lovas leesett a lováról, de lovát fent hagyták a pályán. Nekik minden esélyük megvolt arra, hogy harmadszor is megnyerjék a vágtát.
Csiki Árpád a szentkirályi induló, rutinosan és odafigyelve versenyzett, azonban a személyi sérülések elkerülése végett hozott egy döntést, amely szerint számára fontosabb volt a biztonság, mint a győzelem. A vágta során ő volt a legesélyesebb az első helyezettre, de a döntése miatt, harmadik helyen végzett, amire még így is nagyon büszke lehet.

Kisebb településekről érkeztek szurkolói táborok is, akik nagyon jó hangulatot biztosítottak a verseny során. Személy szerint nagyon hiányoltam a kecskeméti vagy a szentkirályi lovas-rajongók támogatását, szurkolását. Ennek ellenére külföldről nagyon sok néző érkezett.

Az elmúlt évek tapasztalatait kiértékelve azt mondhatom, hogy az idei versenyt nagyon biztonságossá tették, odafigyeltek minden apró részletre, a pálya kialakítása megfelelő volt, emiatt nagyobb baleset szerencsére nem történt.”