Kezdőlap Rendőrségi hírek Rablás után lopás

Rablás után lopás

Őrizetbe vették a kiskunfélegyházi nyomozók a feltételezett elkövetőket.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves farkaslyuki férfi, továbbá lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 éves kiskunfélegyházi nő ellen.

Az egyik kiskunfélegyházi szállón a szobájában egyedül alvó férfi arra ébredt fel 2016. szeptember 28-án 6 óra 30 perc körül, hogy a gyanúsított – aki addigra már bereteszelte a bejárati ajtót – az ő és lakótársának dolgai között kutat, illetve már több mindent magához vett. A sértett számon kérte a 24 éves férfit, aki rákiabált. A fenyegető hangsúlyú kiabálás hatására, valamint arra tekintettel, hogy korábban a gyanúsított több esetben bántalmazta a sértettet, meg sem mert szólalni. Ezt követően a farkaslyuki férfi az ablakon keresztül a megszerzett értékekkel kiugrott és elmenekült.

Továbbá a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a rablást követően visszament a nővel a szállóra és onnan két adaptert, egy gázpalackot, több mint 100 ezer forintot és egy útlevelet lopott el.

A gyanúsítottak tartózkodási helyén megtartott házkutatás során több olyan tárgyat is lefoglaltak a kiskunfélegyházi nyomozók, amik a sértettek tulajdonában voltak.

A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat.