Kezdőlap Diákélet Szakújságírói képzéseket indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szakújságírói képzéseket indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Rendészeti és közpénzügyi szakújságírói szakot indít októbertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).

Antal Zsolt, az NKE Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati Média és Kommunikáció Tanulmányok Kabinet kabinetvezetője az MTI-nek elmondta: az NKE – nevéből is adódóan – közszolgálati küldetésének tekinti, hogy a leendő újságírók, akik érdeklődnek a „közjó társadalmi érvényesülését elősegítő” közszolgálat iránt, megkaphassák ehhez a kellő segítséget.
Mint kifejtette: az állami és a magánszférában dolgozó vezetőktől egyaránt olyan visszajelzéseket kaptak, hogy egyre nagyobb az igény a biztos szakmai alapon álló, közérthetően fogalmazó, az egyes szakterületeket ismerő újságírók iránt. Különösen a közpénzügyi és a rendészeti területen fontos a hiteles, gyors és hozzáértő tájékoztatás, hiszen ezek a területek az elmúlt évtizedekben a média érdeklődésének homlokterébe kerültek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatásban, s azokon a tanfolyamokon, amelyeket a magániskolák és a piaci cégek indítanak, nem foglalkoznak közpénzügyi, valamint rendészeti szakújságíró képzéssel. Ezen szeretne változtatni az NKE – tette hozzá, kiemelve: a képzésben az NKE oktatói mellett elismert gazdasági, rendészeti és médiaterületen dolgozó szakemberek működnek közre.
A jelentkezési határidő mindkét képzésre szeptember 20-a, az oktatás a tervek szerint októberben indul. A teljes képzés két féléves, levelezős munkarendű. Kitért arra is, hogy a tanmenetet „munkavállaló-barát” módon alakították ki, így a képzések akár munka mellett is elvégezhetőek. A hallgatók havonta átlagosan három napon, tömbösített órák és foglalkozások keretében sajátítják el a szükséges ismereteket.
A két félév alatt leadott órák kétharmada gyakorlat: a korszerű elméleti ismereteket esettanulmányokkal és személyes vagy kiscsoportos gyakorlással ötvözik – mondta, megjegyezve: az elméleti órák is inkább egy interaktív tréningre hasonlítanak, és nem egy hagyományos elméletközpontú előadáshoz.
Antal Zsolt kiemelte, hogy a képzés nem csak gyakorlat-, hanem személyközpontú is: már az induláskor felmérik szóbeli kifejezőképességüket. Így azoknak, akik szóban erősebbek, az audiovizuális médiát ajánlják figyelmükbe, míg az introvertált személyiségű hallgatóknak az analitikus, elemző újságírói munka elsajátításában segítenek. Mindenkinél kiemelt figyelmet szentelnek a közérthetőség, az elemző és az információ-rendszerező képességek fejlesztésére.
A szakirányú továbbképzésre az vehető fel, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel rendelkezik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újságírói képzésénél szükség van egy alapdiplomára, amire építeni lehet. Hozzátette: várják a már gyakorló újságírókat és kommunikációs szakembereket is, akik törekednek a hitelességre és a szakosodásra.
A rendészeti szakújságíró szakirányú továbbképzési szakról a http://vtki.uni-nke.hu/szakiranyu-tovabbkepzes/szakiranyu-tovabbkepzesi-szakok/rendeszeti-szakujsagiro-szakiranyu-tovabbkepzesi-szak oldalon, míg a közpénzügyi szakújságírói képzésről a http://vtki.uni-nke.hu/szakiranyu-tovabbkepzes/szakiranyu-tovabbkepzesi-szakok/kozpenzugyi-szakujsagiro-szakiranyu-tovabbkepzesi-szak oldalon található bővebb információ.

bkdi \ bri \ hgp

MTI 2016. szeptember 7., szerda