Kezdőlap Sport A Hajdúböszörmény következik

A Hajdúböszörmény következik

Vasárnap 16 órától a női röplabda NBII-ben a Hajdúböszörmény csapatát fogadja a HÉP-Röpke SE. A kecskeméti csapat két győzelemmel és egy vereséggel a keleti csoport ötödik helyén áll, igaz, az összes ellenfél egy-vagy két mérkőzéssel többet játszott a bajnokságban. A Hajdúböszörmény öt találkozón 1-4- es mérleget tud felmutatni, ezzel a csoport utolsó előtti pozícióját foglalja el.

A kecskemétiek a legutóbbi két fordulóban győztesen hagyták el a pályát, hazai pályán az Egert, idegenben pedig a Debrecent győzték le. A hazaiak vezetőedzője, Szappanos Máté ismét bízik a győzelemben. Szappanos Máté, vezetőedző: – Bízom benne, hogy hazai pályán mi fogunk dominálni és eredményesen tudunk majd játszani. A múlt hétvégi teljesítménnyel és hozzáállással a győzelem ellenére nem voltunk elégedettek, remélem, hogy ismét a jobb arcunkat tudjuk mutatni és újabb sikerrel örvendeztetjük meg szurkolóinkat.

HÉP-Röpke SE – Hajdúböszörmény

2016.11.20., 16:00

NBII-es női röplabda bajnoki mérkőzés

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka