December 10-én ismét telt ház előtt rendezte meg a Montázsmagazin szerkesztősége soron következő Montázs-estjét a kecskeméti Katona József Könyvtár nagytermében. Ezúttal egy „édes” téma hatotta át a beszélgetést, hiszen Weninger Andrea újságíró beszélgetőpartnerei Kecskemét jól ismert és megbecsült cukrászmesterei voltak: Fodorék három generációja. Dr. Fodor István, Fodor István, ifj. Fodor István és Fodor Vajk. Apa, fia, unokái.
A hangulatot Kiss Manyi színművész alapozta meg, aki videóról énekelte el a Jaj, de jó a habos sütemény kezdetű slágert, amit szinte mindenki ismert és szívesen hallgatott. A vidám kezdést hangulatos beszélgetés követte. A vendégek először azt árulták el, hogy mi a kedvenc süteményük, aztán fény derült a szakmához való hozzáállásukra, a családi munkamegosztásra, a kezdetekre. Amikor elindult a cukrászat. A legidősebb Fodor István kemény munkával küzdötte fel magát cukrászinasból cukrászda-tulajdonossá. A gyerekek meg folyton a szülők körül játszottak, és játszva elsajátították a szakma csínját-bínját. Ez így megy generációról generációra.
A most legidősebb István tulajdonképpen tanár lett, a szegedi egyetemen végzett fizika-kémia szakon, majd a Katona József Gimnáziumban tanított nagyon sikeresen. Igaz, a cukrász szakmát is kitanulta, de a szülei nem kényszerítették arra, hogy minden áron ott dolgozzon, mígnem édesapja olyan idős nem lett, hogy le kellett vennie valakinek a válláról a terhet. Így lett a pedagógusból cukrászmester és a családi vállalkozás vezetője.
Ő sem kényszerítette a fiát, hogy cukrász legyen, ő élelmiszeripari mérnöknek tanult, és ez megalapozta a cukrásztudományát is. Tehát ő is cukrászmester lett.
Emellett, mivel nagyon szereti az állatokat, a tanyáján többféle állatot nevel, és igen szeret lovagolni. Az utazás is a hobbijai közé tartozik, nagyon sok különleges országban járt már, például Pakisztánban, Indiában, Nepálban, Vietnámban és még sok más helyen. Ezekre a helyekre nem kimondottan a gasztrokultúra vonzotta, de voltak olyan országok, ahová tanulmányútra indult, sőt a cukrászat dolgozóit is magával vitte tapasztalatcserére.
A legfiatalabb generáció, István és Vajk 16 éves, a Bányai Júlia Gimnáziumba járnak. És őket sem kényszerítik a szülők, hogy cukrászok legyenek, de szinte ki van jelölve a helyük: ebben a légkörben nőttek fel kicsi koruktól kezdve, és rengeteget segítettek mindig a cukrászműhelyben. Úgy látják, hogy nagyszerű dolog lenne, ha a tanulmányaik befejezése után ők is oszlopos tagjai lennének a Fodor Cukrászatnak. Már most nagyon önálló feladatokat kapnak, besegítenek az ügyintézésbe is. Sok jó tanáccsal látja el őket nagyapjuk és édesapjuk is a szakmát illetően. Ezzel valamennyien fel is vázolták a jövőbeli terveiket. A nagyapa így fogalmazott:
– Ha előre nézek, akkor már nem nagyon látok jövőt. De ha az unokáimra nézek, akkor igen. Ők a jövő! A közönség többször is tapssal jutalmazta a magvas gondolatokat, a kedves megnyilatkozásokat, a családtagok egymás iránt megnyilvánuló szeretetét, megbecsülését. Ebből is jelesre vizsgázott a Fodor család, nem csak cukrászatból!
A rendezvényen elhangzott még három vers Gyöngyösi Szabó Katalin előadóművész tolmácsolásában, ezek a versek valamiképpen kapcsolódtak a beszélgetés gondolatiságához, témájához. Valamint felhangzott Chopin Cisz- moll keringője Kocsis Zoltán „tolmácsolásában” – utalva egyrészt idősebb Fodor István hajdani zongoratanulmányaira, és megemlékezve az elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművészről. A rendezvényt pedig a Bohém Ragtime Jazz Band egy dala zárta, melyet nem csak Fodorék kedveltek, a közönség is nagyon élvezte a kecskeméti zenei élet kimagasló képviselőinek „bohém” játékát.
Weninger Endréné, Montázsmagazin, www.montazsmagazin.hu
