Kezdőlap Sport Távlovaglás: Hatalmas magyar siker Dubaiban

Távlovaglás: Hatalmas magyar siker Dubaiban

Hatalmas távlovas sikernek számít, hogy egy magyar versenyzőt, dr. Varga Katalint meghívtak a világ egyik legnehezebb távlovas versenyére, Dubaiba. A HH Sheikh Mohammed bin Rashid al Maktoum Kupa 160 kilométeres távján versenyzett Katalin, sikerrel. A 274 lovas közül a magyar versenyző a 67. helyen ért célba, de a nem helyi, azaz európai, amerikai és ázsiai mezőnyben 9. helyezettként.

Magyarország kapott meghívót a dubai versenyre, melynek értelmében 2 lovast és egy tartalék lovast lehetett küldeni. Azok közül a versenyzők közül lehetett választani, akik világbajnoki helyezettek, az élmezőnybe tartoznak vagy legalább tapasztalt lovasok a 160 kilométeres távon. A lovak esetében is voltak kritériumok, hiszen a 160 kilométeres távon beminősülteknek kellett lenniük, valamint 7 és 10 éves kor köztieknek. A megküldött nevezések közül az arabok kiválasztották azokat, amelyek indulhattak.

A verseny egyetlen magyar résztvevője, Dr. Varga Katalin a 274 lovas közül a 67. legjobb idővel ért célba, 15,6 km/h átlagsebességgel. A helyi lovasokat nem számítva pedig az európai, amerikai, ázsiai 70 fős mezőnyben a 9. lett.

– Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, de őszintén szólva a sima célba érés is elég lett volna. Borzasztó nehéz versenyről beszélünk, ahol a lovasok körülbelül egyharmada ér csupán célba – nyilatkozta hírportálunknak a magyar versenyző, hozzátéve, hogy az edzés szempontjából viszonylag későn érkezett a meghívó, de szerencséje volt, hogy október közepén még versenyzett a lova, és utána is mozgatták, így még nem vesztette el a kondícióját teljesen.

Dr. Varga Katalin azt nyilatkozta, hogy nagyon nagy élmény volt számára a dubai verseny, és rengeteget lehetett tanulni, fejlődni kint. Ha lehetőség lesz rá, természetesen szívesen kimegy ismét, csak mivel egy ló kétszer nem vehet részt, így semmi esélye sincs erre, ha a versenyszabályok nem változnak.

A képek jogtiszták, szabadon felhasználhatók.

Elérhetőségeink: 06/70-606- 1221

Budapest, 2016. február 1.