Kezdőlap Zenei élet Trident utáni gregorián ének Magyarországon – Schola Hungarica

Trident utáni gregorián ének Magyarországon – Schola Hungarica

Egyszerre kínál csodálatos lelki, zenei, és akusztikai élményt ez a Sümegi ferences templomban felvett album, melyen a Dobszay László és Fehér Juditvezényelte Schola Hungarica az egész évet lefedő – így Húsvéti liturgikus énekeket is énekel.

A gregorián éneklést a román boltozatú kora-középkori templomokhoz köti a képzeletünk, holott ez az egyházi éneklési forma egészen máig a római katolikus liturgia szerves része maradt; sőt a többszólamú középkori zene fénykorában külön formát is nyert – Magyarországon is. Ezek a népénekekből kialakult magyar gregoriánok különösen érdekesek számunkra. Tulajdonképpen ez ennek a szép és érdekes, Trident utáni magyarországi gregorián énekeket bemutatólemeznek a vezérgondolata is.

Így ír erről a változásról a téma felkészült haza szakértője, jelen lemez egyik alkotója, Dobszay László: „A gregorián ének helyzetében a XVI. század közepén Európában is, Magyarországon is fordulat következett be. Bár a tridenti zsinat a zenével alig foglalkozott, azzal, hogy az egész kontinensre egységes liturgiai szövegeket állapított meg, áttételesen a zenére is hatást gyakorolt.A tridenti szerkönyvek ugyan egy régi hagyományra mentek vissza, és nem voltak kötelezőek olyan egyházakra, melyeknek megvolt a maguk szintén ősi hagyománya, gyakorlatilag előbb-utóbb mégis mindenütt alkalmazták őket, s a helyi hagyományokat liturgiában is, zenében is elhagyták. Mivel azonban a zsinat a zenét nem írta elő, a XVII. században igen sokféleképpen próbálkoztak a régi dallamokat úgy átalakítani, hogy azok a tridenti szövegekre is illeszkedjenek, meg a kor ízlésének is megfeleljenek. Magyarországon is történt ilyen kísérlet.

De nem csak a tridenti zsinat miatt volt problematikus a hagyomány továbbfolytatása. A XVI. század közepe után az egyházzenészek figyelme a többszólamúság felé fordult, ahol pedig nem volt hozzá elegendő jó énekes, ott beérték az újonnan készült verses népénekekkel.

Ugyan továbbra is a gregorián éneket tekintették a liturgia saját részének, de legtöbb helyen megelégedtek annak elimádkozásával, vagy néhány tétel egyszerűsített dallamának eléneklésével. Ha ez így volt nyugaton is, mennyivel inkább érthető a török hódoltság idején szinte összeomlott magyar egyházban!

Érdekes kísérletet hajtottak azonban végre 1600 körül a magyarországi pálos szerzetesek. Ezt a rendet a 13. század végén Magyarországon alapították, és az esztergomi (központi magyar) liturgikus és zenei szokásokhoz sokáig mint saját rendi identitásuk jelzéséhez ragaszkodtak.

Mikor, 1600 után áttértek az új római (tridenti) liturgiára, legalább zenei tekintetben meg akarták őrizni ezt a rendi jelleget, s ezért a római énekszövegeket ráapplikálták a saját, magyar hagyomány szerinti dallamaikra, ahol jónak látták, kissé egyszerűsítve is azokat.

Ez a kettős, történelmi és esztétikai érdekesség magyarázza, miért érdemes e repertoárt legalább egy kicsiny válogatás mértékéig hanglemezen is bemutatni. Forrásunk a sátoraljaújhelyi pálosok 1623-ban leírt, a mise énekeit tartalmazó karkönyve.”