Kezdőlap Események Egyesült a Jégszilánk Kft. és a Kedvenc JM

Egyesült a Jégszilánk Kft. és a Kedvenc JM

2018. április 20-án, pénteken, a lajosmizsei Tanyacsárdában partnertalálkozó került megrendezésre a Jégszilánk Kft. és a Kedvenc JM fúziója által újonnan létrejött cég, a Kedvenc Kereskedőház Zrt. jóvoltából, amely az eddigi évek során felhalmozott sikereknek, a HORECA szegmensben betöltött meghatározó szerepének és az üzleti partnerek beléjük vetett bizalmának köszönhetően léphette meg ezt a nagy változást.

A találkozó célja, hogy a Kedvenc Kereskedőház Zrt. megoszthassa ezt a jelentős eseményt a két cég állandó üzleti partnereivel, hiszen hatalmas lépést tettek meg annak érdekében, hogy az eddiginél is magasabb szintű szolgáltatást és még biztosabb árualapot nyújthassanak a jelenleg 4500 üzletfélnek.

A partnertalálkozón Jakab Róbert és Papp Norbert cégvezetők köszöntötték az érkező vendégeket, közben pedig Rákóczi Ferenc műsorvezető ismertette a délutáni programokat az asztaltársaságnak.

A rendezvényen a Kedvenc Kereskedőház séfje és beszállítói többek közt a Bovita, Kedvenc Ízek és a Kukta termékcsalád kóstolójával kedveskedtek a résztvevőknek, ahol a különféle termékek – saláták, fagyasztott zöldségek, gyümölcsök, hentesáru, édességek, sajtok – megismertetése által tanácsokkal látták el az érdeklődőket. A partnerek a találkozón kedvezményesen rendelhettek elő az általuk választott árukból.

Jakab Róbert, a Kedvenc Kereskedőház Zrt. vezetője a rövid cégtörténettel egybekötött előadásában ismertette a cég célkitűzéseit, valamint a Jégszilánk Kft. és a Kedvenc JM fúzióját meghatározó törekvéseket, amelyeknek lényege egy stabil, megbízható háttér megteremtése a gyorsan változó környezetben mind a partnereknek és mind a kollégáknak biztosítva a folyamatos fejlődést. Beszédében elmondta, hogy bizalommal tekintenek a jövő felé, és a kezdeti nehézségeket leküzdve minden lépésükkel a minőségi és gyors kiszolgáláson fáradoznak.

A rendezvényen Kiss Balázs bűvészmutatványaival szórakoztatta a közönséget, emellett pedig tombola húzásra is sor került, amelynek során három értékes ajándék talált gazdára, majd a partnertalálkozó egy ízletes vacsora elköltésével zárult.