Kezdőlap Média Négy hónapon át tarolt a Drága örökösök

Négy hónapon át tarolt a Drága örökösök

Óriási sikerrel futott az RTL Klub képenyőjén négy hónapon át a Drága örökösök c. sorozat, mely egy igazi sikertörténet lett. Január 1-én debütált a vadonatúj, saját gyártású napi sorozat, amely hamar belopta magát a nézők szívébe, akik négy hónapon át töretlen lelkesedéssel követték nyomon a Szappanos család életét. 

A történet szerint egy falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőttkorú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át, 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll. 

A fordulatokban gazdag, keserédes humorral tarkított sorozat négy hónapon át volt a nézők kedvence hétköznap esténként. A teljes sorozat (81 rész) főműsoridőben sugárzott adásainak átlagos közönségaránya a 18-49 éves korcsoporton 20,1% volt és minden epizód nyerte a saját sávját január1-étől április 26-áig, a befejező epizódig. 

A legnézettebb adás a január elsején sugárzott nyitó epizód volt, amelyet 1 millió 185 ezer ember követett figyelemmel (4+ AMR). Ez nemcsak a sorozat, hanem a teljes magyar televíziós piacot vizsgálva az idei év eddig eltelt időszakának legnézettebb műsora is.

A sorozat az RTLMost-on is tarolt.
A premier óta a Drága Örökösök az RTLMost-on közel 8.5 millió videóindítást ért el, egy epizódot pedig átlagosan 83 ezernél is többen néztek meg.*

Az pedig már egészen biztos, hogy a sikersorozatnak lesz következő évada, melynek forgatási munkálatai hamarosan megkezdődnek.