Kezdőlap Kecskemét EMBERCSEMPÉSZT BUKTATTAK LE A RENDŐRÖK TOMPÁNÁL

EMBERCSEMPÉSZT BUKTATTAK LE A RENDŐRÖK TOMPÁNÁL

A gyanú szerint a 44 éves kamionvezető úgy szállított egy szerb férfit, hogy azt állította, ő a váltósofőrje.

A tompai határátkelőhelyen 2020. május 19-én 2 óra 30 perckor belépésre jelentkezett egy szerb honosságú kamion vezetője és utasa, aki – állításuk szerint – egyben a váltósofőr. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a menetlevélben a második gépjárművezetőt utólag rögzítették, és a 27 éves szerb férfi által ellenőrzésre átadott vezetői engedélyről, illetve munkaszerződésről is megállapították, hogy hamis.  

A rendelkezésre álló adatok szerint a 44 éves szerb sofőr segítséget nyújtott utasának a szerb-magyar határ illegális átlépésében azért, hogy Németországba juttassa. A járművezetőt így embercsempészés bűntettével gyanúsítják megalapozottan a Bács-Kiskun megyei nyomozók. A férfi jelenleg szabadlábon védekezhet.  

Az utassal szemben közokirat-hamisítás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.