Kezdőlap Bank GAZDASÁG-BUDAPEST

GAZDASÁG-BUDAPEST

BÉT – Jelentősen emelkedett a BUX a héten

    Budapest, 2020. május 3., vasárnap (MTI) – Jelentősen emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 180,90 ponton zárt csütörtökön – a hét utolsó kereskedési napján -, 2216,23 ponttal, 6,72 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma a négy munkanapos héten 72,46 milliárd forint volt, közel azonos az előző hét 72,61 milliárd forintos adásvételével.  

    Valamennyi vezető részvény erősödött, a legnagyobb mértékben az OTP, 13,57 százalékkal, de szép teljesítményt nyújtott a Magyar Telekom is 9,29 százalékos emelkedésével.
    Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy a pénzügyminiszter szerint a korábban vártnál nagyobb lehet a járvány miatti recesszió Magyarországon, Varga Mihály 3 százaléknál nagyobb gazdasági visszaesésre számít. A pénzügyminiszter szerint csak abban az esetben lenne reális a 3 százalékos csökkenés, ha a gazdaság május-júniusban újra tudna indulni. A kormány a héten felülvizsgálja korábbi prognózisát, ehhez a számítások még folynak. Varga Mihály azt mondta, tartani szeretnék a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, de nem tartja tragédiának, ha átlépnék.


    A monetáris tanács nem változtatott a kamatszinteken a keddi ülésén. Az MNB ismertette a hétfőn induló eszközvásárlási program részleteit: a vásárolható állampapírok futamidejére nincs korlátozás, de a jegybank elsősorban a 3 éves és annál hosszabb lejáratú állampapírokra fog koncentrálni, ezzel tudja laposítani a hozamgörbét. Nincs időbeli vagy mennyiségbeli korlát, az első felülvizsgálatra 1000 milliárd forint elköltése után kerül sor. Limitet viszont meghatároztak, egy sorozatból maximum 33 százaléknyi értékpapírt vásárolhat a jegybank. A jelzáloglevél-vásárlási program esetében 300 milliárd forint után lesz az első felülvizsgálat, és 50 százalékban határozták meg a felső limitet.
    A Standard&Poor’s a héten pozitívról stabilra rontotta a BBB hitelbesoroláshoz kapcsolódó kilátást Magyarország vonatkozásában, prognózisuk szerint a hazai GDP idén 4 százalékkal eshet vissza.
    A vezető részvények közül a Magyar Telekom részvényenként 20 forintos osztalékot fizet a tavalyi eredmény után, a fordulónap június 8. lesz.
    A 4iG 22 forintos osztalékot fizet, az osztalékfizetés időpontjáról még nincs döntés, a likviditási helyzet függvényében, legkésőbb az év végéig fogják kifizetni.
    A Richter 63 forintos osztalékot fizet, a szelvényvágás napja június 5.
    A Richter-Helm Biologics – a Richter és a Helm AG közös tulajdonú vállalata – pénteken bejelentette, hogy megállapodást kötött az Egyesült Államokban bejegyzett Inovio céggel  fennálló gyártási partnerkapcsolat kiterjesztése céljából. A megállapodás tárgya az Inovio fejlesztés alatt álló Covid-19 elleni DNS-alapú oltóanyagának nagy volumenű bérgyártására vonatkozik.
    A Richterrel kapcsolatos hír az is, hogy a társaság bioszimiláris termékportfóliója újabb gyógyszerrel bővül, miután termékvásárlási megállapodást írt alá a Mycenac Biotech Inc. vállalattal az utóbbi által kifejlesztett reumatoid artritisz kezelésére szolgáló készítményre vonatkozóan.
    A Raiffeisen Centrobank az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát 14 700 forintról 9700 forintra vágta, az ajánlás továbbra is tartás.
    A héten az OTP-részvények ára 13,57 százalékkal emelkedett, csütörtökön 9540 forinton zártak, heti forgalmuk megközelítette a 48,74 milliárd forintot.
    A Richter 5,03 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6890 forinton zárt, heti forgalma közel 9,72 milliárd forint volt.
    A Mol ára 1,59 százalékkal nőtt a héten, csütörtökön 2042 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 8,57 milliárd forint volt.
    A Magyar Telekom árfolyama 9,29 százalékkal emelkedett, csütörtöki záróára 400 forint volt, heti forgalma közel 1,1 milliárd forintot tett ki.
    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3305,20 ponton zárt csütörtökön, az előző héthez képest 39,11 ponttal, 1,20 százalékkal magasabban.