Kezdőlap Események A Kecskeméti Szent László Lions Club számára az idén is nagy sikerrel...

A Kecskeméti Szent László Lions Club számára az idén is nagy sikerrel zárult az országos Lions konvenció

2020. június 27-én különleges helyszínen, a fertőrákosi kőfejtőben került sor a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége éves közgyűlésére. Az ünnepi eseményen klubunkat 4 fő képviselte. A konvención kerültek megválasztásra a 2020-2021-es lions év szövetségi tisztségviselői is. Ez alapján a Szent László Lions Club tagjai közül 100%-os szavazati aránnyal Koncsik Istvánt választották a szövetség II. alkormányzójává, illetve marad kommunikációs vezető is, Kissné dr. Szabó-Kis Mária pedig szintén 100%-os szavazati aránnyal az 5. zóna elnöke lesz. Bus Gábor a két évvel ezelőtt 3 évre megválasztott felügyelő bizottság egyik tagja maradt, így a klub 3 fővel vesz részt a kabinet munkájában. A szövetség élén a kormányzói posztot a 2020-21-es lions évre, Boronkay Gusztávtól Keys Mária asszony vette át.

A konvención kihirdették a 2019-20-as lions év díjazottjait is, melynek kapcsán a Kecskeméti Szent László LC munkája több kitűntetésben is részesült. A Kelet-Magyarországi régió legjobbjaként az „Év Lions Klubja” és Harsányi Zsuzsanna személyében a lions mozgalomban végzett tevékenységéért az „Év Lionja” díjat is elhozta a klub. Koncsik István pedig a szövetség kommunikációjában kifejtett munkájáért kormányzói elismerésben részesült. Ugyancsak kormányzói elismerést kapott lelkiismeretes, naprakész munkájáért Darabos Erika, aki István jóvoltából a klubok és a szövetség weboldalainak folyamatos feltöltését és frissítését végzi.

A klub a 2019-20-as lions évben több mint 40 jótékonysági eseményt szervezett, illetőleg személyes részvétellel és anyagilag támogatott.

2020-ban zárult le a klub pályázatai közül 4, melyek kapcsán több mint 9 000 embert (szociálisan vagy egészségileg hátrányos helyzetű felnőttet és gyermeket, tehetséges fiatalt, és az egészségügyben ill.a szociális szférában dolgozót) juttatott a tagság kulturális élményhez, anyagi, vagy egészségügyi támogatáshoz. Több alkalommal végeztek ingyenes szem-, illetve diabetes szűrést, tartottak érzékenyítő foglalkozást gyerekeknek, kulturális és sporteseményeket, koncertet szerveztek, ebédet osztottak, adományokat adtak át hátrányos helyzetűeknek és a koronavírus járvány kapcsán az egészségügyi dolgozókat támogatták, összesen közel 13 millió Ft értékben. Tevékenységükbe segítőként bevonták a fiatalokból álló Szent László Leo Klubot, akik új tagokkal és tevékenyen dolgoztak az Országos Leo Szövetség munkájában is. A Szent László Lions Club példát mutatott ebben is a fiataloknak, hisz az LCMSZ, az országos lions szövetség munkájában 2-3 klubtag egész évben aktívan részt vett.

A klub tevékenysége folyamatosan követhető saját honlapján, közösségi oldalán, valamint a média útján is.   

www.szentlaszlo-lions.eu

A Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége 1917-ben alakult, mára a jószolgálat nemes eszméjének teljesítése azt eredményezte, hogy a Lions mozgalom 208 országban van jelen, több mint 46 000 klubban közel 1,4 millió tagja van, és a világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezetévé vált. A Lions egy olyan önkéntes alapon szerveződő közösség, ahol elsősorban a látás megőrzése, a látássérültek segítése, a környezetvédelem, az éhség elleni küzdelem, a cukorbetegség megelőzése és a gyermekrákban szenvedők érdekében jószolgálati tevékenységek kifejtése a cél.