Kezdőlap Kecskemét A RESTART program keretében segítik a cégek újraindulását

A RESTART program keretében segítik a cégek újraindulását

A Kecskemét Városfejlesztési Alap  Kecskemét városa által létrehozott tőkealap, melynek célja a gazdaság élénkítése, a helyi vállalkozások versenyképességének növelése, fejlesztése.   Az Alap által újonnan kidolgozott RESTART program a korlátozások enyhülésével újrainduló vállalkozások segítését célozza rugalmas feltételekkel.

Az Alapot képviselő Városi Alapkezelő Zrt. megalakulása óta több különböző terméket is kínál, amelyek segítségével néhány millió forinttól több száz millió forintösszegig terjedő finanszírozással tudja segíteni a kecskeméti cégek tevékenységét az aktuális igényeikhez igazodva.  A vírushelyzet miatti intézkedések gazdasági hatásainak enyhítése és a munkahelyek megtartásának érdekében szinte elsőként reagálva dolgozott ki egy munkahelyvédelmi csomagot, mely kifejezetten a helyzet hozta kihívásokra szabott.

A korlátozások enyhítésével szintén az elsők közt indított útjára egy vadonatúj finanszírozási csomagot RESTART néven. A RESTART program célja a cégek újraindulásának segítése, hogy minél előbb újra hatékonyan működő, nyereséget termelő vállalkozások lehessenek. Az újraindulás feltételei minden cégnek mást és mást jelentenek, ezért az Alapkezelő egy rugalmas és kedvező finanszírozási konstrukciót dolgozott ki, hogy a lehető legszélesebb körű igényeknek is megfelelhessen.

Így a kölcsön igénybe vehető:

– bérleti díjak fizetésére,

– anyagköltségre,

– készlet beszerzésre,

– telephely vásárlásra, felújításra,

– gépbeszerzésre,

– munkaerő megtartására, bővítésére,

– képzési költségekre,

– részesedés vásárlásra más cégekben

–  és akár pályázati önerő biztosítására is.

A RESTART Programban a finanszírozást nemcsak sokféle célra lehet igénybe venni, hanem mindezek mellett kedvező feltételekkel is bír. A cserébe elvárt kamat 2.5 – 4.5 % között mozog ügyletminősítés függvényében. A kölcsön futamideje jellemzően 1-5 év, amely rugalmasan kerül megállapításra az igénylő cég lehetőségeihez igazodva. Igénybevételéhez önerő nem feltétlenül szükséges. Az elbírálás gyorsan, egyszerűsített adminisztrációval zajlik, a kész pályázat benyújtásától számítva mindössze 3-4 hét múlva várható a folyósítás. Erre a programra 2020 decemberéig pályázhatnak kecskeméti kft.-k és zrt.-k, az igényelhető kölcsön felső határa 800.000,- eurónak megfelelő forint összeg.

A Városi Alapkezelő által újonnan kidolgozott RESTART finanszírozási csomag tehát egy valóban minden részletében rugalmas megoldás olyan helyi vállalkozások számára, amelyek működésüket folytatni szeretnék, vagy bővülnének, fejlődnének, de az elmúlt hónapok gazdasági nehézségei ebben meggátolják.

További részletek az Alapkezelő honlapján – www.varosialapkezelo.hu – találhatóak, ahol a jelentkezéshez szükséges dokumentumok is letölthetőek. . Érdeklődni a (76)800-027-es telefonszámon vagy az [email protected] email címen lehet.