Kezdőlap Események Csipkeházi aprók tánca

Csipkeházi aprók tánca

Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, mert a rétes nagyon jó, katonának az való.” – szól a magyar népdal. Augusztus 29-én szép számmal érkeztek a családok a hagyományos, kiskunhalasi aprók táncára, a Pásztortűz Egyesület szervezésében.

Sokan gyülekeztek a magyar népi kultúra és kellemes kikapcsolódás iránt érdeklődők a Halasi csipkeházban. Közös énekléssel, néptánccal és játékkal telt a rekkenő hőségben, a szombat délután. Mocskonyi Péter zenész muzsikája mellett Fehérváry Lilla néptánc tanításával járták a táncot az apróságok. A világi ünnepkörök és már részben az ősz volt középpontban a népdaltanulásnál és a játéknál. A gyerekek legyezőket készíthettek, vagy halas témájú képeket színezhettek.

A Pásztortűz Egyesület továbbra is szeretettel várja azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni a népi kultúrával – mondta Végső István elnök.

A programot a Csoóri Sándor Alap támogatta. A következő aprók tánca szeptember 26-án, szombaton 15 órától lesz a városi könyvtárban.