Kezdőlap Események Előadás a Kecskeméti Spartacusban

Előadás a Kecskeméti Spartacusban

Újraindulnak az Éjszakai Forgatagok a Kecskeméti Spartacusban.

2020.augusztus 28-án egy rendhagyó előadással indul újra az Éjszakai Forgatag nevű programsorozat a Spartacusban. A programsorozatot 2007-ben kezdte a Spartacus, azóta minden hónap utolsó péntekjén megrendezésre került egészen a márciusban bevezetett korlátozásokig.

A programok között szerepelnek az eddig megszokott csocsó, darts és ping-pong versenyek. A versenyeken túl egy érdekes műsor is várja az érdeklődőket. A magyardellői születésű Demeter József (DeJó) tart előadást saját műveiről. Az előadás folyamán hallhatják a sokoldalú művészt hegedülni, valamint magyardellőies népdalokat énekelni miközben unokája Demeter Levente sámándobon kíséri. Az előadás után megtekinthető lesz az előadó festmény-és grafika kiállítása is a látogatók számára. Az előadás mindenki számára ingyenes.