Kezdőlap Adomány KÜLÖNLEGES MEGLEPETÉST KAPTUNK ÉS ADTUNK

KÜLÖNLEGES MEGLEPETÉST KAPTUNK ÉS ADTUNK

Immár hagyománynak tekinthető, hogy a szeptemberi iskolakezdés időszakában a napi oktatás kezdetekor és befejezésekor kiemelt rendőri jelenléttel találkozhatnak a szülők és gyermekek azon oktatási intézmények környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, ezzel elősegítve a kisiskolások biztonságos közlekedését.

Szeptember 30-án, az utolsó ilyen szolgálat végén két kecskeméti rendőrnek váratlan látogatói érkeztek. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4.b. osztályának tanulói álltak az egyenruhások előtt. A gyerekek egyesével a rendőrökhöz mentek, és mosolyogva egy-egy borítékot adtak át. A küldemény nem mást rejtett, mint a saját maguk által készített rajzokat, valamint pár kedves szót, amivel megköszönték a kecskeméti rendőrök zebránál végzett munkáját.

A rendőrkapitányság járőreinek ez a gesztus annyira jól esett, hogy úgy gondolták, meglepik az osztályt, ezért egy délelőtt több rendőrautóval megjelentek az iskola előtt, ahová a mit sem sejtő osztályt már kikísértek a pedagógusok.

A gyerekeknek Kerti István r. alezredes, kecskeméti rendőrkapitány ajándékcsomagokat adott át. Ezután a nebulók megnézhették a rendőrautókat.

Köszönjük a kedves szavakat és rajzokat, a kapitányságon az alkotásokat kiállítjuk, így mindennap mosolyt fognak csalni az arcunkra!