Kezdőlap Kiemelt A VILÁGJÁRVÁNY OKOZTA KIHÍVÁSOK ELLENÉRE EREDMÉNYES ÉVET ZÁRT AZ AUCHAN KORZÓK ÜZEMELTETŐJE

A VILÁGJÁRVÁNY OKOZTA KIHÍVÁSOK ELLENÉRE EREDMÉNYES ÉVET ZÁRT AZ AUCHAN KORZÓK ÜZEMELTETŐJE

A pandémia vesztesei 2020-ban az utazási irodák és pénzváltók, nyertesei a gyógyszertárak és drogáriák voltak.

A világjárvány okozta közegészségügyi és gazdasági kihívások ellenére összességében jó eredményekről számolhat be a Nhood Services Hungary Kft., a magyarországi Auchan Korzók üzemeltetője a 2020-as évre vonatkozó bérlői forgalmi adatok, illetve az Auchan hipermarketek látogatottsági adatai alapján. Az Auchan Korzó márkához országszerte 18 Auchan áruházban csaknem 650 üzlet, szolgáltató, étterem és kávézó, köztük számos ismert világmárka tartozik.

Bár a járvány előtti évben valamivel nagyobb volt a látogatottság – 2019-ben összesen 71,2 millió látogató lépte át az Auchan áruház főbejáratát -, a visszaesés a világjárvány okozta negatív hatások ellenére sem volt jelentős, mindössze 2%, így a tavalyi évet az ország 18 pontján megtalálható Auchan Korzó üzletsorok 69,8 millió látogatóval zárták.
A leglátogatottabb hónap 2020-ban a december volt. Az Auchan Korzókat az év utolsó hónapjában hozzávetőlegesen 6, 7 millióan látogatták meg országszerte. Ez a szám mindössze 4 %-kal marad
el az előző évtől, amikor valamivel több, mint 7 millióan keresték fel az Auchan hipermarket üzletsorait a decemberi hónapban.

Bár tavaly március-áprilisban az Auchan Korzók üzleteinek jelentős része zárva tartott, érdekes módon mégsem ez volt látogatottság szempontjából a leggyengébb időszak. A koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott első körös korlátozó intézkedések élelmiszerfelvásárlási rohamot okoztak, ami az Auchan Korzók látogatószámára is pozitívan hatott. A leggyengébb hónap
2020-ban a járvány előtti utolsó hónap, a február volt, 5,4 millió látogatóval az ünnepek utáni szűkösebb költségvetés és a hónap rövidsége miatt, ez az előző évben is hasonlóan alakult. A
második leggyengébb hónap 5,5 millió látogatóval pedig a november lett, amikor a korlátozások ismételt szigorítása miatt a karácsonyi ajándékvásárlást sokan inkább online intézték.
Ha a járvány előtti 2019-es év, a 2020-as év, illetve az idei év első hónapjának látogatószámait hasonítjuk össze, akkor az látható, hogy a járvány előtt a látogatottság az Auchan Korzókon növekedési tendenciát mutatott – 2020 január 5 %-kal volt látogatottabb, mint az előző év hasonló időszaka. Szerencsére azonban a járvány sújtotta idei év első hónapja sem mutat óriási visszaesést, a látogatószámok az előző év januárjához képest 5 %-kal alacsonyabb szintre estek vissza.
Az üzletsorok bérlőinek forgalma márciustól folyamatosan csökkent. A negatív csúcs 2020 áprilisában volt. Ebben a hónapban az Auchan Korzók üzleteinek többsége kénytelen volt bezárni, így a bérlői forgalmak átlagosan mintegy 70 %-os csökkentést mutattak a 2019-es év hasonló időszakához képest. Az elsőhullám szigorításainak feloldása után az élet gyorsan visszatért az Auchan Korzók üzleteibe, és 2020 májusában már jelentős forgalomnövekedést tudtak produkálni az üzletek. A júniusi időszak hasonlóan kedvezően alakult, bár a növekedési ütem nem volt ennyire jelentős, de a bérlők így is több bevételt realizáltak, mint januárban.
Mivel az élelmiszervásárlás az otthoni munkavégzés nagyobb aránya miatt felélénkült, így az Auchan hipermarketek 2020-ban folyamatosan jól teljesítettek. Ez az Auchan Korzó üzleteire is pozitív hatást
gyakorolt, ezért a belvárosi klasszikus bevásárlóközpontoknál az Auchan Korzók bérlői kisebb visszaesést könyvelhettek el. Ennek oka, hogy azok a vásárlók, akik a járvány alatt nem mertek plázákba menni, a rendszeres élelmiszervásárlás miatt az Auchan Korzókra is ellátogattak. A járvány nyertesei az Auchan Korzókon a tavalyi évben egyértelműen a gyógyszertárak és a drogériák voltak.

A kiskereskedelmi üzletek többségének azonban nem kedvezett a járvány. A pandémia gazdasági hatásai legsúlyosabban a pénzváltókat és az utazás irodákat érintették, a forgalomkiesés miatt az Auchan Korzókon a tavalyi évben négy pénzváltó és egy utazási iroda kényszerült bezárásra. Komoly forgalomveszteséget könyvelhettek el a ruházati termékek, valamint a táska és bőrönd értékesítésével foglalkozó üzletek is. A Promod és a Camaieu nemzetközi átszervezés miatt a teljes magyarországi láncát bezárta, ennek 1-1 üzlet esett áldozatul a Dunakeszi Auchan Korzón, helyükön Douglas parfüméria nyílt. A cipőbolthálózatok több hónapig tartó komoly leárazásokkal igyekeznek ellensúlyozni a bevételkiesést, így a forgalmuk magasabb ugyan, az árrésük azonban lényegesen alacsonyabb a leértékelt áron értékesített termékek miatt.
A vendéglátósok helyzete ismert, hiszen a lassan egy éve tartó korlátozások miatt országszerte számos étterem és kávézó kényszerült bezárásra. Ehhez képest az Auchan Korzó ételudvarainak helyzete szerencsésnek mondható, hiszen a hipermarketek népszerűségének köszönhetően a világjárvány és az ehhez kapcsolódó korlátozások ellenére a forgalmuk visszaesése az üzemeltetőhöz beérkezett adatok alapján átlagosan mindössze 5%-os. Úgy tűnik, a házhozszállítási és az elviteli lehetőséget az Auchan Korzók látogatói szívesen veszik igénybe.
Gábosy Balázs, az Auchan Korzókat üzemeltető Nhood Hungary Services Kft. üzletfejlesztési, kereskedelmi és operációs igazgatója a következőképpen értékelte az elmúlt évet:
„Partnereinkkel együttműködve mindeddig sikeresen menedzseltük a járvány okozta nehézségeket.
Bérlőink számára jelentős díjkedvezményeket biztosítottunk, igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy a pandémia okozta gazdasági helyzet ellenére tovább tudjanak működni. Intenzív és komplex marketing kampányainkkal is arra törekszünk, hogy minél több látogatót vonzzunk az Auchan Korzókra, és reflektorfénybe állítsuk a nálunk jelenlévő márkákat, hiszen bérlőink is ezt várják el tőlünk. Pozitívan tekintünk a jövőbe, hiszen a járvány okozta nehézségek ellenére számos új üzletet nyitottunk az Auchan Korzókon 2020-ban is, és azt is elmondhatjuk, hogy a kiadottsági mutatóink minden eddiginél
jobb eredményt mutatnak.”