Kezdőlap Események Meghívó a “Hírös kecskemétiek” március 9-ei ONLINE pódiumbeszélgetésére,vendég: Hajdú Melinda

Meghívó a “Hírös kecskemétiek” március 9-ei ONLINE pódiumbeszélgetésére,vendég: Hajdú Melinda

ONLINE folytatódik a HÍRÖS KECSKEMÉTIEK pódiumbeszélgetés


Szeretettel várjuk a Hírös Város Turisztikai Központ által rendezett „Hírös kecskemétiek”
című sorozatunk következő pódiumbeszélgetésére 2021. március 9-én, kedden 19 órakor.
Sajnos a jelenlegi járványügyi intézkedések még nem teszik lehetővé, hogy személyesen
találkozzunk Önökkel, így a program átmenetileg átköltözött a digitális térbe.
Meghívott vendég: Hajdú Melinda, a Kecskeméti
Katona József Nemzeti Színház színművésznője, a
2016/2017-es évad legjobb színésznője, Latabár-díj
Kecskemét-2012/2013 díjazottja.
Hajdú Melinda pályája Miskolcról indult. A
Színművészeti Egyetemen Huszti Péter és Kerényi Imre
zenés osztályában végzett. Kecskeméten az Amadeus
című darabban mutatkozott be végzős egyetemistaként
2009-ben. Azóta megszakítás nélkül a kecskeméti társulat
tagja. Sok fontos főszerepet és szerepet bíztak rá zenés és
prózai darabokban, és gyermekelőadásokban is. A
beszélgetésben szakmai karrierjének fontosabb állomásai
mellett férjéről, Ádámról és két és fél éves kisfiáról,
Marcellről is hallhatnak információkat.
A beszélgető partner: Kriskó János
Közvetítéseinket a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, illetve a Hírös Város
Turisztikai Központ YouTube csatornáján és facebookján lehet megtekinteni, valamint a KTV
is fő műsoridőben sugározza majd.
Az alábbi linkre kattintva közvetlenül is elérhető a beszélgetés, mely a kezdő időponttól
folyamatosan megtekinthető lesz: https://www.youtube.com/watch?v=sKThPlCOS6s
Otthonuk kényelmében és biztonságában is tartsanak velünk.