Kezdőlap Kiemelt HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén történt rendőri intézkedés.

A Bács-Kiskun megyei járőrök és nyomozók tizennégy személyt fogtak el, és további tizennyolc előállításáról intézkedtek. Közülük tizennégyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a tegnapi nap folyamán két férfit vettek szabálysértési őrizetbe. A 27 éves és 37 éves kecskeméti lakosok úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy korábban mindkettejüket eltiltották a vezetéstől. A sofőrökkel szemben gyorsított bírósági eljárást kezdeményeznek.

Szintén a megyeszékhelyi rendőrök igazoltatták azt a 47 éves férfit, akivel szemben a Bajai Járásbíróság – pénzbírság meg nem fizetése miatt – szabálysértési elzárás letöltését rendelte el.

A bajai egyenruhások 13 óra 10 perckor bűnügyi őrizetbe vettek egy 36 éves férfit, aki ellen a járásbíróság kifosztás és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsítható az a 28 éves helybéli, akit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói vettek őrizetbe. A gyanú szerint a férfi az otthonában értékesítette a kábítószert.