Kezdőlap adomány Egy héttel a tornádó után is tart a romok eltakarítása Csehországban

Egy héttel a tornádó után is tart a romok eltakarítása Csehországban

Folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtése,
hogy minél több károsultnak tudjanak segíteni
 Egy hét telt el a Csehország és Szlovákia határában pusztító, halálos áldozatokat is követelő tornádó óta. A pusztítás mértékét jól mutatja, hogy a romok eltakarítása még most is gőzerővel zajlik. A Hungary Helps Program 10 millió forint értékű gyorssegélyt ajánlott fel a súlyos természeti katasztrófa nyomán keletkezett károk enyhítése és az érintett lakosság megsegítése céljából. A magyar kormányzati segítség az Ökumenikus Segélyszervezet koordinációjával kerül felhasználásra. A Segélyszervezet lakossági gyűjtést is indított, melynek keretében eddig közel 2 millió forint érkezett be.

A Segélyszervezet a katasztrófa napján azonnal felvette a kapcsolatot partnerszervezetével, a Cseh Diakóniával (Diaconia ECCB – Center of Relief and Development), akik a helyben végzett kárfelmérések alapján pontosan meg tudják határozni, hogy mire van a leginkább szükség a pusztítást követően. A jelenlegi tervek szerint a súlyosan megrongálódott otthonok felújításához építőanyagra, valamint az omlások során megsemmisült bútorok pótlására fogják fordítani a magyar támogatást. A Diakónia önkéntesei közel egy hete a helyszínen dolgoznak és a felmérések mellett a katasztrófában leginkább érintett háztartások tagjai számára igyekeznek segítséget nyújtani.

Mint ismeretes, a tornádó június 24-én este Hodonín és Hrusky településeken több száz házat zúzott szét, valamint több közösségi épületben – így többek között egy idősek otthonában, iskolában és templomban – is jelentős kárt tett. Az Ökumenikus Segélyszervezet szolidaritási akciót indított a károsultak támogatására, amelyhez továbbra is bárki csatlakozhat. A pénzadományokat online, bankkártyás adományozással a www.segelyszervezet.huoldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben „Csehország” megjelöléssel várják.