Kezdőlap Kiemelt Polónyi és Galamb az éremszállítók

Polónyi és Galamb az éremszállítók

Hétvégén, Budapesten rendezték meg az asztaliteniszezők szezonnyitó országos ranglista versenyét. Az arany fokozatú esemény kiemelt versenynek számított, ezért a teljes mezőny asztalhoz állt az újoncok és a serdülő között. A lányoknál a kecskeméti színeket Polónyi Nóra és Galamb Nóra képviselte. A fiatalabb korosztályban az u11-esek között Galamb Nóra várta nagy reményekkel a megmérettetést, ahol a selejtező csoportban egy mohácsi és egy kiskunmajsai ellenfél várta a fiatal Sparis játékost. Nóri remek rajtot vett és mindkét riválist 3:0 arányban múlta felül, majd várhatta a főtábla sorsolását. A folytatásban Zsupos (Debrecen) sem találta az ellenszert a remek napot kifogó Galamb ellen, így 3:0-s meccsel léphetett tovább a negyeddöntőbe a kecskeméti fiatal. Az elődöntőbe jutásért Vass (Szombathely) következett, akit a negyedik helyen rangsoroltak, de ez nem zavarta Nórit és a lendületét megtartva újabb 3:0-s győzelemmel jelezte, hogy neki komoly szándékai vannak ebben az évben az u11-esek között. A döntőbe jutásért is nagy csata alakult ki Fegyver (KSI) ellen, akivel minden egyes pontért óriási csatát vívott, de a második kiemelt ezen a napon érvényesíteni tudta játékát és állta útját Nórinak. Ezzel a teljesítménnyel bronzérem kerülhetett a sparis játékos nyakába. Az u13-ban Nórinak már nehezebb dolga volt, de a csoportból egy győzelem és egy vereség mellett itt is sikerült tovább jutnia a főtáblára. A legjobb 32 között az idősebb, tapasztaltabb Somogyi (Mohács) állta útját a nagy menetelésnek, de így is értékes pontokat sikerült szerezni a nagyobbak között. A serdülőknél (U15) ezt az utat már végigjáró Polónyi Nóra már rutinosnak számító versenyzőként és esélyesként érkezett a páros és egyéni versenyszámokra, de az utóbbi időben térdsérülései hátráltatták felkészülését, sőt még indulása is kétséges volt. Szerencsére a verseny napjára sikerült elfogadható állapotba hozni a lábát, így bizakodhatott egy sikeres szereplésben. A páros versenyszámban Molnárral (Statisztika) az oldalán első kiemeltként favoritként léptek asztalhoz, amit meccsről meccsre sikerült érvényesíteni és az egész mezőnyt maguk mögé utasítva állhattak a dobogó legfelső fokára. Egyéniben második kiemeltként a főtáblán is az első körben erőnyerőként nézhette, hogy ki érkezik az ő ágára. Az első mérkőzésén Pétery (Pécs) ellen kezdett egy 3:1-es győzelemmel, majd Erdélyi (Szeged) volt a szenvedő fél, akit 3:0 arányban múlt felül. A következő Müller (Soltvadkert) elleni 3:1-es diadal már a döntőbe jutást jelentette Polónyinak, ahol Barcsai (Statisztika) volt az ellenfél. A döntőben, fontos pillanatokban most az ellenfélnek sikerült az akaratát pontokra váltani. A végkimenetel így 3:1 lett a budapesti lánynak. A rossz előjelek ellenére, így is sikeres hétvégét tudhat maga mögött egy arany és egy ezüstéremmel a kecskeméti tehetség.

A fiúknál az U13-ban Balogh Martin, Kovács Áron és Li Xiang képviselte a Sparit. Balogh és Li a csoport selejtezőkben egyaránt két győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el, ami a főtáblát jelentette számukra, de ott a nagyobb játékerőt képviselő kiemelt játékosoktól szenvedtek vereséget. Kovács Áron ezúttal győzelem nélkül maradt, így nem tudott tovább lépni. A serdülőknél (U15) Balogh, Li, és Tóth Álmos tapasztalatszerzés és versenyzési lehetőségként indult az idősebb korosztályban, ahol Linek sikerült még mérkőzést is nyernie a többieknek részsikerek jutottak, de a főtáblára jutás ezúttal nem volt esély. Szabó Krisztián edző: Játékosaink az elvégzett edzésmunkának és az előzetes várakozásnak megfelelően szerepeltek, de kiemelendő Polónyi Nóra tartós remek formája, amivel bizonyít versenyről versenyre, hogy a legjobbak között a helye. E mellett Galamb Nóra élete első érmét nyerte országos versenyen 10 évesként, amivel jelezte, hogy ő bizony komolyan gondolja az élmezőnybe való jutását.