Kezdőlap Diákélet Szombathelyre került a fiú, Diósgyőrbe a lány középiskolai Diákolimpia® kosárlabda aranyérem

Szombathelyre került a fiú, Diósgyőrbe a lány középiskolai Diákolimpia® kosárlabda aranyérem

A legidősebb Diákolimpia® korosztály kosárlabda országos döntői zajlottak a hétvégén. A meccseket az „A” kategóriában, vagyis a főleg egyesületi tagsággal rendelkező fiú és lány játékosok játszották Székesfehérváron és Móron.  

A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Fejér Megyei Diáksport Egyesület szervezte. A csütörtöki megnyitó ünnepségen részt vett Fenyves Péter, Mór város polgármestereés Erdős Dániel, az MDSZ ügyvezető igazgatója. A 160 nevező csapat közel 2000 kosarasa szinte a COVID előtti idők nevezési számát hozta, főleg Borsod és Pest megyében emelkedett ki a nevezett csapatok száma. Az országos döntőbe a legjobb 8 fiú és 8 lány csapat jutott be, de sajnos egy lány- és egy fiúcsapat a felmerülő betegségek miatt kénytelen volt visszalépni, így összesen 168 diák vett részt a Diákolimpia® csúcseseményén. Kiemelendő Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Vas megye szereplése, ahonnan 2-2 csapat is kvalifikálni tudott az országos döntőbe.

A nehezített körülmények ellenére jó hangulatú és kiegyenlített küzdelmek zajlottak a két helyszínen. A fiúknál kiemelendő a Budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, amely eleve csökkent létszámmal tudott érkezni, és még a helyszínen is fogyatkozott a csapat, mégis becsületesen végig játszották a meccseket. A lányoknál a Sopron Basket euroligás felnőtt csapatának tagjai is részt vettek az országos döntő mérkőzésein: Sitku Zsuzsanna (Sopron, Eötvös) és Molnárová Anna (Sopron, Berzsenyi). A fiúknál végül a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 12 pontos, a lányoknál pedig a miskolci Diósgyőri Gimnázium nagy arányú, 25 pontos győzelemmel szerezte meg az aranyérmet, emellett pedig mindkét ezüst Pécsre került.

A hétvégi Kosárlabda Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

Fiúk:

I.Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
II.Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda
III.Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium, Budapest

All star csapat: Merkl Barna (Pécs), Fodor Máté (Szolnok), Balogh László (Budapest), Kovács Levente (Szombathely), Horváth Natán (Szombathely)

Legtöbb pontot dobó játékos: Alcser Dániel Balázs (Szolnok)

Bajnokcsapat testnevelője: Németh Attila

Lányok:

I.Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
II.Cserepka János Magyar-Angol Kéttanítási nyelvű Baptista Sportiskola, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Pécs
III.Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron

All star csapat: Rátkai Eszter (Pécs), Oláh Fruzsina (Miskolc), Kókai Patrícia (Sopron Berzsenyi), Sitku Zsuzsanna (Sopron Eötvös), Tarr Sára (Sopron Berzsenyi)

Legtöbb pontot dobó játékos: Oláh Fruzsina (Miskolc)

Bajnokcsapat testnevelője: Petre Márton József