Kezdőlap Kiemelt BELORUSZ EMBERCSEMPÉSZEKET FOGTAK EL BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

BELORUSZ EMBERCSEMPÉSZEKET FOGTAK EL BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

A két férfi egy magyar rendszámú furgonban szállított 15 határsértőt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőrei 2022. február 11-én 20 óra 10 perckor Kiskunhalas külterületén intézkedés alá vontak egy magyar rendszámú furgont, amelyet egy 21 éves belorusz állampolgár vezetett, utasa pedig egy 22 éves – szintén belorusz – férfi volt. A jármű átvizsgálásakor a raktérben a rendőrök 15 külföldit találtak, akik afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a két férfi a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért velük szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. Mindkettejüket előállítják és őrizetbe veszik, majd kihallgatásukat követően a nyomozók kezdeményezik letartóztatásukat.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.