A well-being sohasem volt annyira fontos, mint napjainkban
Budapest, 2022. augusztus 4. – A well-being, vagyis az általános „jóllétre” vonatkozó kifejezés az előző évtizedben vonult be a köztudatba, de az elmúlt években egy kicsit háttérbe szorult. A pandémia, valamint az ukrán-orosz háború miatti bizonytalanság következtében azonban újra előtérbe került, hiszen magyarok millióinak kell megküzdenie váratlan kihívások miatt jelentkező tartós stresszel.
Évtizedekkel ezelőtt még az volt az általános vélekedés, hogy csak az érezheti jól magát, akinek megvan az anyagi biztonsága („wellfare”), vagyis rendelkezik azokkal a javakkal, így például autóval vagy családi házzal, amelyek megszerzése évtizedeket vehet igénybe. „Korábban sokan úgy gondolták, hogy aki gazdag, az boldog is egyben, és emiatt elterjedt az a téves nézet, hogy csak az lehet boldog, akinek elegendő pénze van. Holott tudományosan is bizonyított, hogy az anyagi jólétnek nincs, vagy nem feltétlenül van szoros kapcsolata a boldogsággal, illetve jólléttel” – mutatott rá Junttila Risto, a Technogym fitneszberendezések hazai forgalmazója, a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.
Az Európai Unió, az OECD, az ENSZ, vagy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség dokumentumaiban a klasszikus „wellfare” kifejezést felváltotta a „well-being”. Sok kutatás szerint a valódi boldogságot globálisan mérve a legtöbb boldog ember már nem feltétlenül a jómódú államokban él. A „jóllét” sokkal inkább örömöt, biztonságot és egészséget takar. Utóbbira a koronavírus járvány miatt az elmúlt időszakban kifejezetten nagy figyelem irányult. A sportolás és az edzés nagy szerepet játszik az általános „jóllét” érzésének kialakulásában, mivel hozzájárul a stressz leküzdéséhez. A stressz csökkentése kiemelten fontos, hiszen állandó készenléti állapotba kényszeríti a szervezetet, ami hosszútávon rendkívül megterhelő a testnek és a léleknek. A stressz emellett számos betegség kialakulásához vezethet egy gyomorfekélytől egészen a daganatos megbetegedésekig. Éppen ezért kiemelten fontos tenni ellene. „A tartós well-being érzés nem
valósítható meg sportolás nélkül, mivel mozgás közben az agy boldogsághormont termel,
hozzájárulva ezáltal a jó közérzet kialakulásához, valamint a stressz leküzdéséhez” – hívta figyelmet Junttila Risto, a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.
A rendszeres testmozgás nem csak a boldogsághormon szintjét növeli, hanem az önbizalmat is. Az, aki rendszeresen sportol, az az élet más akadályait is könnyebben fogja venni, legyen szó akár arról, ha lépcsőzni kell a liftezés helyett, vagy például, ha meg kell oldani egy kihívást jelentő helyzetet. A sport nem csak közvetlenül, hanem közvetve is támogatja az egészséget. „Stresszes időszakokban, például amikor határidőre kell elkészülni egy munkával, akkor általában nem alszik jól az ember. A
testmozgás viszont javítja az alvásminőséget, éppen ezért pihentetőbbé válhatnak az éjszakák azok számára, akik rendszeresen sportolnak” – hangsúlyozta Junttila Risto.
A megfelelő mozgásforma kiválasztásakor azonban figyelni kell arra, hogy a sport kizárólag a feltöltődésről szóljon, ne pedig arról, hogy valaki még több stressznek tegye ki magát. A megfelelő „well-being” érzés kialakulásához a munkáltatók is hozzájárulhatnak. „Azzal, hogy egy cég különböző, egészséggel kapcsolatos juttatásokat kínál a munkavállalók számára, nem csak a munkáltatói márkáját építi, hanem közvetetten további előnyökre is szert tesz. Többek között azok az alkalmazottak, akik fitnesz és wellness juttatásokat vesznek igénybe, például egy céges edzőtermet, jobban kezelik a stresszt, ellenállóbbak a betegségekkel szemben, emellett javul a közérzetük is” – árulta el a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.
Technogym
A Technogym a világ egyik vezető, csúcskategóriás fitneszeszköz gyártója. A vállalatot Nerio Alessandri és Pierluigi Alessandri alapította 1983-ban. A két testvér egy olaszországi garázsban indította el a vállalkozását, amelyet fitneszgépek fejlesztésére és gyártására hoztak létre. A ’80-as évek második felében a cég partnerséget kötött a Forma 1-es versenysorozattal, ami fontos mérföldkövet jelentett abban, hogy a Technogym világszerte
ismertté váljon. A márka ezután innovatív és exkluzív megoldásaival az iparág élvonalába került, és többek között immár 8. alkalommal volt az Olimpiai Játékok hivatalos sporteszköz beszállítója.
A Technogym termékei ma több mint 100 országban vannak jelen. A márka kínálatában jelenleg többek között high-tech futógépek, evezőpadok, teremkerékpárok és erőgépek is megtalálhatóak. A Technogym megoldásait világszerte 55 millió ember használja, több mint 85 ezer intézményben és 400 ezer háztartásban. A Technogym fitneszberendezések hazai kizárólagos forgalmazói képviseletét a Finn Wellness Kft. látja el, amelynek csapata
immár közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik hazánkban a fitnesz és wellness szegmensben.