Kezdőlap Kiemelt MENEKÜLNI PRÓBÁLT AZ EMBERCSEMPÉSZ, DE ELFOGTÁK

MENEKÜLNI PRÓBÁLT AZ EMBERCSEMPÉSZ, DE ELFOGTÁK

A 40 éves férfi 12 határsértővel a furgonjában próbálta kivonni magát az intézkedés alól, azonban egy töltésnek ütközött, ami megállította. Az embercsempész elszaladt, de hamar elfogták és őrizetbe vették a rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi-Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján – egy furgont próbáltak ellenőrizni Kiskunhalas belterületén 2022. szeptember 1-jén 19 óra 50 perckor. A sofőr, amint észlelte a rendőrautó fényjelzését menekülni kezdett, azonban az útját állták a rendőrök. Ekkor a járművel egy füves területen keresztül igyekezett egy betonútra érni, azonban az úttest töltése útját állta és végül megállásra kényszerítette.

A sofőr elmenekült a helyszínről, azonban rövid időn belül a nyomára bukkantak a megyei rendőrök. A járműben 12 illegális migránst találtak, akik afgán és indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A 40 éves magyar férfi a gyanú szerint a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben – őrizetbe vétele mellett – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A történtek során senki sem sérült.  A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

3 ké