Kezdőlap Zenei élet Halász Judit: Miénk a Világ

Halász Judit: Miénk a Világ

Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai-Mari díjas színművésznőt, Érdemes Művészt. a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagját születésnapja alkalmából köszönti ezzel a válogatáslemezzel hanglemezkiadója: a Hungaroton.

Ő az, akit nem kell senkinek sem bemutatni sem a gyermekeknek, sem szüleiknek – hiszen emlékezetes filmjei és színpadi szerepei mellett generációk nőttek fel gyermekdalain és gyermekműsorain, rajonganak érte és művészetéért.

A művésznő kapcsolata a kicsikkel a mában is aktív: erről november 12.-én szombaton 11 órai kezdettel Kecskeméten a Hírös Agórában is meggyőződhetünk majd, ahol ‘A vitéz, a kalóz, meg a nagymama’ címmel mutatja be műsorát.

„Köszönöm minden gyereknek, akiknek a közreműködésével, tehetségével és szeretetével ezek a dalok megszülethettek, és azoknak a felnőtteknek, akik nem felejtették el, hogy ők is voltak gyerekek, és továbbadják ezeket a verseket, dalokat az új gyerekeknek.” mondta a Miénk a Világ megjelenése kapcsán Halász Judit.

Halász Judit neve mára önmagában egy brand – személyében pedig egy igazi ikon, aki közel negyven filmet készített, és ezzel a válogatáslemezzel immáron harminc lemezen olvashatjuk a nevét. Életpályája és munkássága szervesen összefonódott a kicsinyek igényes szórakoztatásával és nevelésével – lemezeiből több százezer példány kelt el, némelyik dala pedig egyenesen közös kulturális tudatunk szerves részévé vált.

Nem véletlen, hogy a magyar gyerekek őt választották meg elsőként a lengyel gyerekek által alapított Mosolyrend Lovagjának, melyet elsők között II. János Pál pápa és Peter Ustinov is megkapott. Két civil alapítvány is megtisztelte elismerésével: a kecskeméti Európa Jövője Egyesület Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjban; míg a móri Aphelandra Alapítvány „..a humanizmus eszméjét megvalósító alakításaiért és az emberi kapcsolatokat ápoló gyönyörű dalaiért” Aphelandra díjban részesítette.

Halász Juditot 2003 végén az ENSZ gyermekjogi szervezete: az UNICEF Magyar Bizottsága jószolgálati nagykövetté nevezte ki. Megbízatásukat három év után további három esztendőre meghosszabbították. A Hungarotonnal együtt, most mi kívánunk neki – saját dalával – boldog születésnapot!

A Miénk a világ című albumra a következő dalok kerültek fel:

1. Egy szög miatt… (00:20)

2. Játsszunk együtt (2:18)

3. Micimackó (03:38)

4. Csiribiri (01:35)

5. Ákom-bákom (04:01)

6. Birkaiskola (00:14)

7. Sehallselát Dömötör (01:39)

8. Állatkerti útmutató (02:27)

9. A napsugár (03:08)

10. Bóbita (02:18)

11. Altató (03:30)

12. Helikoffer (03:50)

13. Matyó király és a boltok (03:09)

14. Macskapiac (02:09)

15. Vaseszű Mihók (01:50)

16. Kalózdal az almaszószról (02:50)

17. Csudálatos Mary (03:46)

18. Mákosrétes (02:57)

19. Száncsengő (01:54)

20. Micimackó és barátai Babits Mihály versét éneklik (04:25)

21. B612-es bolygó (2:54)

22. A cinege cipője (02:03)

23. Szél hozott, szél visz el (01:52)

24. Nehéz okosan szeretni (03:15)

25. Mit tehetnék érted (03:30)

26. Semmi sem tökéletes (Jól csak a szívével lát az ember) (04:02)

27. Ismeretlen ismerős (03:17)

28. Boldog születésnapot (03:01)

(Komlós József JR)

https://www.youtube.com/watch?v=5GgJ_VYT_pU