Kezdőlap Kiemelt ÁLLATKÍNZÁSÉRT FELELHET A DUNAPATAJI ASSZONY

ÁLLATKÍNZÁSÉRT FELELHET A DUNAPATAJI ASSZONY

Ha egy gazda a saját állatát elűzi, kiteszi vagy elhagyja, bűncselekményt követ el. Az állattartás felelősséggel jár.

Egy állatvédő alapítvány képviselője tett feljelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságon 2022. szeptember 22-én, mert a város külterületén találtak egy kórosan lesoványodott, beteg vizslát, amelyet sikerült befogni és biztonságba helyezni. A gyanú szerint az állat nem elszökött, elkóborolt, hanem a gazdája hagyta sorsára, ezért a rendőrök nyomozást indítottak annak kiderítése érdekében, hogy mi történhetett.

Kiderült, hogy a kutyát egy nő űzte el, amikor foktői házából Dunapatajra költözött. A kalocsai nyomozók a 40 éves asszonyt állatkínzás vétség gyanúja miatt kihallgatták. A szabadlábon védekező gyanúsított elmondta, hogy megbánta, amit tett, de új lakóhelyére nem vihette el az ebet, ezért akart tőle megszabadulni.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai az asszony ügyében a vizsgálódást befejezték, és az iratokat – bíróság elé állítás javaslatával – átadták az ügyészségnek.